Hogy nehogy azt képzeljük, meg lehet szelídíteni bárkit is egészen. Nem lehet és nem is szabad.
A sikertelenség tudatában is örökösen megpróbálni viszont, azt hiszem, de nem vagyok benne biztos,
kötelező.
Saturday, September 3, 2011
Az élet dolgai.
Mici és Zuckerplaetzchen, a nyuszi, közös tulajdonsága, hogy a miénk. És ami a miénk, azt olyannak szeretjük, amilyen. Ami eltérő bennük: egyik a kerti házikóból, másik a kerti kifutóból iparkodik minduntalan világgá menni. Már-már szállóigévé válik nálunk az "Elszaladt a nyúl!" felkiáltás. Olyankor mindenki eldobja a fakanalát, az ásóját, s hazaszalad a harmadik szomszédból is, hogy elkapja a tapsifülüt.
Hogy nehogy azt képzeljük, meg lehet szelídíteni bárkit is egészen. Nem lehet és nem is szabad.
A sikertelenség tudatában is örökösen megpróbálni viszont, azt hiszem, de nem vagyok benne biztos,
kötelező.
Hogy nehogy azt képzeljük, meg lehet szelídíteni bárkit is egészen. Nem lehet és nem is szabad.
A sikertelenség tudatában is örökösen megpróbálni viszont, azt hiszem, de nem vagyok benne biztos,
kötelező.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
5 comments:
aranyosak a kis szokevenyek :)
Nekünk is van szökős nyuszink.:) Szépek a képek:) Szép szeptembert Neked.
Örülök, hogy megérkezett a levelem:-) Köszönöm a hangulataid! Nem igen kommentelek, de mindig rácsodálkozom a gondolataidra, az esetleges hasonlóságokra és képeidre!
Van egy-két blog, melyek olyanok, mint egy nyugiszoba.
Elég pár perc és lenyugszom, ha éppen "ziláltan" jövök.:-)
Teljesen igazad van, tényleg van néhány ilyen blog. :)
Post a Comment