Nincs hír, telefonhívás, levél, üzenet, újdonság, se jó, se rossz. Semmi.
Kicsi boldog pillanatok vannak két lélegzetvétel között.
Minden ami körülvesz, amit szeretek, amit használok - annyira természetesen simul bele az életembe, hogy el is felejtkezem róluk.
Pedig itt vannak: az utóbbi napok érthetetlen erőtlensége után újból egy kis erő, és zuhogó eső odakinn, Paganini-variációk a zongorán, általam berendezett kis terek a kertben, nyakambaugrások mikor hazaérkezem, egy tál friss eper az ebédhez.
Gondolatok, ötletek, tervek, veszteségek, remények és reménytelenségek villannak fel egy-egy pillanatra vagy kettőre. Aztán eltűnnek.
Nem tudom merre, s hogy pontosan mikor és hova... a hőstettek még váratnak magukra kissé. Mindenem amim csak van, ez az egyetlen egyszerű pillanat, miközben leszállt az éj, s alszik már az egész világ odakint...
6 comments:
ez az , amit nem vagyok képes megvalósítani: hogy "nincs hír", hogy a nehezebb gondolatok, ötletek, tervek, veszteségek, remények és reménytelenségek csak egy (vagy kettő) pillanatra villanjanak fel, aztán tűnjenek...hogy csak saját életem apró kellemes mozaikjaiból épüljön fel elalvás előtt napom...szeretném...
de nekem nem sikerül
Az egyszerűség a legértékesebb, a természetesség meg a legszebb. Ezt szeretem Nálad is :)
:)( Bocsáss meg, hogy szó nincs, csak köszönő mosoly.)
Sárának üzenem, hogy nagyon cool! komolyan! :)
Marta kedves,
ez annyira jo!Szerintem neha ennel tobb nem is kell.Ebben benne van a minden.
Huuuu,ezt az irasod nagyon szeretem(termeszetesen a tobbit is).
Eniko
Köszönöm!
Post a Comment