Sunday, November 8, 2015

Inkább ne firtassuk,

mekkora erőfesztítés és harc oly helyet találni az utolsó utáni pillanatban,
(de még mielőtt rájönnénk, üres a hitelkártya s újfent beteg a nyúl s nem elérhető átmenetileg az állatorvos, szóval oly helyet, ahol legyen wlan, de ne kelljen túl nagy hegyet mászni, ne legyen túl közel, de se túl messze, tehát, oly helyet) 
ahol eltölthetünk két egész napot együtt, így, ilyen gyönyörűen, amilyenek külön-külön s együtt is vagyunk, ilyen hajszoltan, ilyen elkényeztetetten, ilyen kamaszodóan...
Hadd legyen még két napunk, mielőtt beállít a tél ide fel a hegyre, lapátolhatjuk aztán tavaszig a havat egész álló nap.

Van, amiért érdemes harcolni.
Feladva már sok hiábavaló harcot is van, amiért érdemes.
Az együttlétért. Néhány újabb szép emlékért. Néhány közös szelfiért a tó partján. Reggeli napfény csillanásáért a zsemlémre kent lekváron. Hogy, akármily apró időre, de kiderülhet, milyen vagyok igazából: vicces, okos, nevetős, cool s úgy süvít szerteszét álló hajszálaim közt a szél - miközben dicsőségesen száguldozom kölcsön-kerékpáron a gyerekek mögött - mintha húsz éves lennék, vagy annyi sem.

Aranyló homokszemek peregnek át kis edénykét formálni igyekvő ujjaink közt akaratlanul, megállíthatatlanul.
S még ha csak ennyink is lenne - de ennél sokkal-sokkal több és szebb - s ha mégis, akkor is, ez is, bizony, egyáltalán
n  e  m     l  e  n  n  e    k  e  v  é  s  .

5 comments:

Katalin said...

:)))IGEN:)))
köszönöm
(csak zárójelben teszem, hogy szerintem a szombat világszerte rosszul akart sikerülni, ha hagyták:)))
csodaszépek a fényeitek, és igen, az együttlét , és igen a szabadság
a SZABADSÁG
nemcsak az, ahogy borzolja a hajam a kerékpáron, hanem az is, hogy eldönthetem, mit kezdek a lehetőségekkel :)))))))))))))

Katalin said...

komolyan mondod, hogy ilyen lélegzetelállítóanszépséges helyen az az elsődleges, hogy legyen wlan? :))))))))))))))

iri said...

Gyonyoru,hely,erdemes faradni

Piroska said...

Mély... Elgondolkodtató gondolatok... Szeretem őket!

A fotóid, pedig egyszerűen csodásak! Gyönyörű helyen jártatok :) és még WLAN is volt ott fönn...

márta said...

Katalin, de, komolyan mondom. Gyere, ne kapjunk idegösszeomlást, inkább töltsünk fel mi is egy képet az Instagramra. :)

Eszgyé, nem államtitok: Ausztria, Wörther See. :)