Mici

apró macskalelke rokon az enyémmel, kivéve, hogy ez utóbbi se nem apró, se nem macska. Csak szeret elidőzni ugyanúgy a közeledben, mint ahogy ő az enyémben, míg papírra öntöm lelkem odakint a kertben, a legutolsó cseppig. A két lépés távol- s közelséget én is megtartom, szabadságod, függetlenséged én sem zavarom. 
Ő abban reménykedik, hamarosan felbontunk egy halkonzervet, én abban, hogy szeretni fogod a személyt, akivé észrevétlenül bár, de attól válsz, hogy látlak, olvaslak és értelek. 
A különbségeket leszámítva tulajdonképpen teljesen egyformák vagyunk mi ketten, a Mici meg én.