Saturday, March 16, 2019

Levél magamnak.


Vannak ezek a pillanatok, amikor az úton, amire a szíved, kíváncsiságod, lelkesedésed folyton rávezet, egyszer csak - naponta úgy százszor - megtorpansz. Alkalmatlannak érzed magad. Méltatlannak. Szégyenkezel. Visszamennél. Eltűnnél. Aminek nekifogtál, abbahagynád.

A világ tele van szép tárgyakkal. Minek újakat készíteni?
Tele van egyedi ötletekkel. Minek egyáltalán gondolkodni? 
Tele van felemelő, továbbvivő, csodálatos olvasnivalóval. Minek új sorokat írni?
Sokat hibáztál. Miből gondolod, van jogod bármit is mondani?

A helyedben akkor sem mennék vissza. Nem tűnnék el, nem hagynám abba. Nem amiatt, amit létrehozhatsz, ha nem adod fel. Hanem amiatt, akivé közben válhatsz.

A műalkotás nem az, amit szívvel, ésszel, kézzel, kitartással létrehozol. Nem az, amit a piacon eladsz, nem az olvasók száma, nem a kommentek mennyisége, nem a visszajelzések minősége.

A műalkotás az, akivé útközben leszel. Te magad. Az életed.

4 comments:

Rozsa T. (alias flora) said...

Jó megérzés. Vígasztaló. El kell rajta gondolkodnom, talán kihúz a csávából...

VRJúlia said...

csillag said...

Köszönöm ♥

Katalin said...

Hiszek abban, hogy mindenkinek van valamiféle küldetése (feladata, tálentuma...) célja erre a rövid emberöltőnyi időre, míg együtt vagyunk. Valahányszor megszólalsz, ez jut eszembe. Meg az, hogy mennyire szépen, érthetően, tisztán adod tovább az üzenetet. Bármit mesélsz magadról, az nekem is szól, meg neki, meg neki, meg neki: mindenki kiolvassa, megtalálja a szívében a helyét a szavaidnak...És még ha nem is válaszol, nem is mondja el itt, még ha csak annyit is ad viszonzásul, hogy „ez most nagyon jókor” vagy valami ehhez hasonlót: neked TUDNOD kell, eljutott az üzenet, elvégezted a feladatodat, hiba nélkül.
(mintha fagyos télen forró gesztenyét tennél a zsebünkbe, hogy kitartson egy darabig, ...vagy egy csokor ibolyát hagynál a képernyőnk elé téve, hogy elhiggyük, jó lesz, nem lesz semmi baj.....