Thursday, February 28, 2019

Aki él, az lélegzik.

Aki lélegzik, az él.

Aki önmaga körül forog, az olyan, mintha folyton csak belélegezne.

Amikor nem tudok szép véleménnyel lenni magamról, mindig rájövök, ez olyankor és azért van, mert túl sokat foglalkozom a hibáimmal, a félelmeimmel, a múlttal. Tehát saját magammal.
Olyankor van, amikor sajnálom magam. Amikor mást hibáztatok.
Amikor tárgyakat gyűjtök, csak úgy, hogy több legyen belőlük.
Amikor elolvasok egy könyvet, végighallgatok tíz TED-beszédet, aztán húsz igehirdetést, előadást egymás után is akár - mégsem változtatom meg az életemet.

De amikor odaadom magam, amikor belefeledkezem valamibe, amikor hálás a szívem, s másokkal is törődöm, amikor meg tudok változni, amikor nem akarom azt, ami nem az enyém, de teljes szívvel akarom, ami viszont az, amikor nem adom fel - akkor elkezdek kilélegezni is.

Kapok és adok, anélkül, hogy elvéteném a ritmust, anélkül, hogy felborítanám a lélekben az oly törékeny egyensúlyt.

Belélegzek. Kilélegzek.
Lélegzek.
Élek.


5 comments:

Piroska said...

Nálatok is érkezőben a Tavasz!
Csodásak a régi családi fotóitok!

Katalin said...

Sokszor próbáltam már én is ezt megfogalmazni: nem sikerült, nem értették ("de hisz te adsz"),
az egyensúly, ige,n nagyon fontos
a belégzés (hogy építsem magam), és kilégzés, hogy lélegzetemmel építsek másokat (olyan vagyok mint Pinczési Judit versében "lélegzetemmel próbáltam elfulladva formáját tartósítani"...
http://hallgasside.blogger.hu/2016/03/18/kezemben-leggombbel )

olyan sokféle "adás" van

Anonymous said...

Nagyon köszönöm Márta �� Hédi

warrior_e said...

Ez most teljesen nekem szolt ❤ koszonom, hogy szavakba ontotted!

Katalin said...

elbűvölt a karácsonyi kaktuszos fotód, nekem nem sikerült a napfényben fürdő ibolyámat így lekapni :)