Aki önmaga körül forog, az olyan, mintha folyton csak belélegezne.
Amikor nem tudok szép véleménnyel lenni magamról, mindig rájövök, ez olyankor és azért van, mert túl sokat foglalkozom a hibáimmal, a félelmeimmel, a múlttal. Tehát saját magammal.
Olyankor van, amikor sajnálom magam. Amikor mást hibáztatok.
Amikor tárgyakat gyűjtök, csak úgy, hogy több legyen belőlük.
Amikor elolvasok egy könyvet, végighallgatok tíz TED-beszédet, aztán húsz igehirdetést, előadást egymás után is akár - mégsem változtatom meg az életemet.
De amikor odaadom magam, amikor belefeledkezem valamibe, amikor hálás a szívem, s másokkal is törődöm, amikor meg tudok változni, amikor nem akarom azt, ami nem az enyém, de teljes szívvel akarom, ami viszont az, amikor nem adom fel - akkor elkezdek kilélegezni is.
Kapok és adok, anélkül, hogy elvéteném a ritmust, anélkül, hogy felborítanám a lélekben az oly törékeny egyensúlyt.
Belélegzek. Kilélegzek.
Lélegzek.
Élek.
5 comments:
Nálatok is érkezőben a Tavasz!
Csodásak a régi családi fotóitok!
Sokszor próbáltam már én is ezt megfogalmazni: nem sikerült, nem értették ("de hisz te adsz"),
az egyensúly, ige,n nagyon fontos
a belégzés (hogy építsem magam), és kilégzés, hogy lélegzetemmel építsek másokat (olyan vagyok mint Pinczési Judit versében "lélegzetemmel próbáltam elfulladva formáját tartósítani"...
http://hallgasside.blogger.hu/2016/03/18/kezemben-leggombbel )
olyan sokféle "adás" van
Nagyon köszönöm Márta �� Hédi
Ez most teljesen nekem szolt ❤ koszonom, hogy szavakba ontotted!
elbűvölt a karácsonyi kaktuszos fotód, nekem nem sikerült a napfényben fürdő ibolyámat így lekapni :)
Post a Comment