kisasszony - idén fog érettségizni - úgy döntött, Valentin nap alkalmából, s mert ez az utolsó együtt töltött évük, vesz egy-egy szál rózsát a négy legjobb barátnőjének. Mivel másnap reggel busszal kellett volna mennie iskolába, eléggé furcsa manőverezésbe kezdett. Először is elkezdett siránkozni, hogy ő képtelen lesz a táskávájal, a tornazsákjával és a rózsákkal együtt felszállni a buszra. Fel se férne. Aztán elkezdett mérgelődni. Ajtókat a kelleténél nyomatékosabban becsukni. Mindenféle más ok miatt zsörtölődni. Sértődötten fel-alá járkálni. Végül megkérdeztem. Édes csillagom, mondd, mit szeretnél? És csak mondta-mondta. Nem tudja, hogy vihetne annyi csomagot a buszon. Nem érti, miért nem törődik vele igazán senki. Szeretnéd, hogy elvigyelek autóval? Olyan nehezen tudta kimondani, hogy igen, azt szeretné, ha elvinném autóval. Hogy tulajdonképpen nincs semmi baja, csak szeretné, hogy elvigyem.
Elég lett volna, ha kéri. Ha odajön hozzám, és egyszerűen megkérdezi. Nagyon ritkán mondok nemet. Olyan szívesen teljesítem a gyermekeim kívánságát!
Amikor bántjuk egymást, amikor vádaskodunk, mérgelődünk, háborgunk, szomorkodunk - talán elég lenne csak egy kicsit csendben lenni. A dolgok általában kevésbé bonyolultak, mint ahogy az első látásra tűnik. Nem biztos, hogy lehetetlenek. Nem biztos, hogy teljesíthetetlenek.
Mi emberek általában mind ugyanarra vágyunk: szeretetre, megbocsátásra, elfogadásra. Barátságra.
Csak olyan nehéz elhallgatni, kicsit csendben lenni, majd egyszerűen csak...kérni.
3 comments:
Ha kérhetnék...Nem is tudom, mi lenne az első.
Illetve tudom, de még röstellem bevallani :).
Sokszor nekem is kellene egy kis segítség, hogy tudjak kérni...
Ah, ezen most könnyezek kicsit..
Ha akkor és ott nem félek a visszautasítástól, hanem merek kérni, ha kinyújtom felé a karom, hogy érezze, az ölelésére vágyom, akkor talán nem megy el, nem szalad árkon-bokron keresztül...ha....ah, nehéz ez a kérés. Olyan egyszerű, mégis túlbonyolítjuk.
Bogi
Post a Comment