öt éves volt és egészen pici, édes copfjai voltak, mikor egyszer csak azt kérdezte tőlem: Anya, mi létezőek vagyunk?
Értettem a kérdését. Én is szoktam nézni néha a kezeimet, a lábaimat, s csodálkozom, hogy vagyok.
S rájövök újból és újból - csak nem szeretem a teátrális, könnyfakasztó, az anyaságot giccses piedesztálra emelő törekvéseket -, időnként a szívembe nyilal: a gyermekeim nem csak a gyermekeim. Hanem önálló emberi lények is.
Létezőek vagyunk így is, együtt.
De önmagukban is - vannak. Külön is. Nélkülem.
Vajon miért olyan megdöbbentőek az ilyen egészen egyszerű, magától értetődő dolgok?
A létezés ámulatba ejtő, megrendítő szépsége miért ilyen fájdalmas?
S szavakban ki sem fejezhető fájdalma hogy-hogy ennyire szép?
Thursday, October 3, 2019
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
8 comments:
gyönyörű gondolatok, és nézem a kilenc évvel ezelőtti fotóit, és belesajdul a szívem, és annyira szorítok neki, nektek
https://prodanmarta.blogspot.com/2010/05/kilenc.html
és emlékszem erre a kockás ingre
Régen írtam nekik kézzel írott naplót, külön mindegyiknek, most kerültek a kezembe, már el is felejtettem ezeket a régi, filozofikus mondataikat. :) A gyerekek még tudnak igazán fontos kérdéseket feltenni.
Megint csodásan megírt szívfájdító gondolatok,és kérdések,amikre talán nincsenek is válaszok!!!
Judith
Hanyszor kérdeztem én is gyermeként magamban... létezem, vsgy vslakinek a kitalációja, álma vagyok...
Nem jön, hogy higgyem, hogy Anna is kurepül. Milyen kicsik voltak, mikor megismerkedtünk.
http://ayuneda.com/source/coeur-vole.gif
:):)
Tényleg talán az ilyen pillanatokban, amikor a gyerekünket hosszú, távoli útra engedjük, búcsúztatjuk, esik le leginkább a tantusz, hogy nahát, létezünk, és a létezés drámai dolog!
Eszembe jutott erről, amikor Ábel mondott hasonlókat, a maga érzékeny, és a műtét után még érzékenyebb módján, úgy 6 és 10 éves kora között többször is. Volt hogy néha úgy rácsodálkozott a létezésre, és teljesen betöltötte a megrendülés, és valahol a meghatódás és a megrémülés közötti felfokozott érzelmi állapotban azt fejezte ki, hogy "hogy lehet az, hogy létezünk? Mi ez az egész, mi a világ, és mi vagyok benne én? Mi ez, hogy testem van, és itt vagyok a világban, hogyan lehetséges ez??? Mi ez az egész?" - és szinte elsírta magát a nagy titok előtt.
Én akkor értettem meg, hogy az "istenfélelem" szó mit jelent.
Post a Comment