Boldogság.

A gyermekeim nem azért léteznek, hogy engem boldoggá tegyenek.
A férjem - és mindenki más ezen a világon - nem azért létezik, hogy engem boldoggá tegyen.
Sőt. Még én magam sem azért létezem, hogy mindenáron boldog legyek.
Ami nehéz, ami szenvedéssel jár nem feltétlenül jelenti azt is, hogy az rossz. Vagy helytelen. Vagy meg kellene tőle szabadulni.
Annyira félünk minden nehézségtől, annyira próbálkozunk azt kiküszöbölni, más vállára áttenni, annyira panaszkodunk s akkora ügyet csinálunk belőle, ha mégsem lehet kikerülni, hogy már el sem tudjuk képzelni: sohasem volt róla szó, hogy - az Édenkerten innen - ezek ne tartoznának hozzá az élethez. Hogy mindezek miatt és ellenére ne lehetnénk boldogok.
Van egy híressé vált beszéd mely szerint azok a boldogok, akik sírnak, akik szelídek, akik éheznek, szomjaznak, akik tiszta szívűek s békét teremtenek, azok, akiket üldöznek. Ezt nem lehet ép ésszel felfogni, ehhez nincs mit hozzátenni, ha csak annyit nem: boldogok, akik nem félnek, hogy az útjukat küzdelmessé tevő nehézségek boldogtalanná teszik az életüket.
De talán elég lesz csak annyi is:
Boldogok, akik nem félnek.