Őszi mese.

Ma itthon voltam, s ki-kinézve a reggeli teendők közben konyhám ablakán, egy fél óra leforgása alatt a következő állatokat láttam: egy rigót, két galambot, egy vörösbegyet, cinkét, verebet, egy szarkát,  fakopáncsot s két mókust, ahogy mogyorót ráztak maguknak a bokorról, majd elásták vagy ezer különböző helyre a kertben. Láttam még egy vakondot is, kétségbesetten ásta magát befelé a föld alá, ugyanoda, ahonnan két perccel azelőtt Mici - akinek közben macskaeledeles doboz rázogatásával próbáltam elterelni a figyelmét - rángatta ki. S ha már így beleavatkoztam a természet rendjébe, úgy döntöttem, kint fogyasztom el a reggelimet. Hátha befogad a táj, az ősz, a kert, hátha befogadnak az állatok. A tervem csak félig sikerült. Egyedül Mici fogadott be, a többiek - a rigó, galamb, vörösbegy, cinke, veréb, mókus, szarka, fakopáncs, vakond - mind eltűntek, köddé váltak s csenddé. Vagy talán csak a saját odújukból figyeltek engem, mint ahogy én szoktam őket, mintha egy képeskönyvet néznék, a konyhám ablakának üvegén át.