Saturday, May 9, 2020

Egy hónap

telt el a könyv megjelenése óta, s ma megérkezett. Végre a kezemben tarthatom én is.
Számomra ez óriási dolog. Alázatra késztet, csodálatra, és tiszteletre.
Simogatom a borítót, lapozgatom, s olyan szépnek látom. A papír tapintása, illata finom és különleges. A betűtípus s a borító színe gyönyörű. Talán már eltelt annyi idő, hogy bátran beleolvashatok itt-ott úgy is, mint tőlem független szövegbe. S azon kapom magam, egy-egy helyen könnybe lábad a szemem. Megérint. Ezek a sorok már nem is az enyémek, saját, külön életük van. Hogy ilyen szép tárgy formájában most a kezemben tarthatom, ahhoz tulajdonképpen most már nem sok közöm van.
A megjelenés után, ahogy elkezdtek érkezni a visszajelzések - gyűjtöm a fotókat! - elkezdtem aggódni. Hirtelen túl fontos lettem saját magamnak. Olvastam a kéziratot, s úgy éreztem, mégsem elég jó, jaj, nem fogják szeretni, vagy azt fogják mondani, nem is érte meg megvenni. Aztán - baráti segítséggel - megértettem: mindenkinek saját felelőssége van. S én csak a magam részét vállalhatom. Minden könyvet ketten írnak: az író és az olvasó.
Ez itt most nem reklám, nem vásárlásra buzdító felhívás.
Ez itt egy meglepő, nem mindennapi történet.
S én boldog vagyok, hogy a része lehetek.

12 comments:

Anonyma said...

Szívből gratulálok Márta! Osztozom az örömödben, hamarosan én is olvashatom! :) A te gondolataid, életed szösszenetei igazán érdemesek a nyomtatott betűre, nyugodt lehetsz, mert sokaknak lesz áldás az életében! Szeretettel: A.

Zsuzsa said...

Nagyon várom én is. De bár árulnáknazin az egy webshopon kívül máshol is.

Kósa Márta said...

Örülök! Igyekszem megvenni én is!

Sipos Éva said...

Ott van mindig az éjjeliszekrényemen.

Klári B. said...

S mi is boldogok vagyunk, hogy olvasóid lehetünk, s részesei lehetünk ennek a csodának.

Anonymous said...

Bár megfogadtam, hogy minden nap csak egy szösszenetet olvasok el a könyvedből (hogy sokáig tartson), nem bírtam letenni, és kétszerre elolvastam az egészet <3

Fantasztikus úgy is, hogy minden történetet ismertem már a blogodról. Több példányt vettem, és a visszajelzések szerint a megajándékozottak lelkét is megsimogatta - ahogyan az enyémet is <3

Köszönöm! Dicsőség az Úrnak érte/Érted! <3

Szeretettel, Zsuzsi (zugolvasó ;-)

márta said...

💛

VRJúlia said...

Tudod, hogy hozzám is eljutott, előbb és máshogyan, mint gondoltam.
Köszönöm szépen. Legyen sok örömöd benne mindazokkal együtt, aki olvassák. Velünk együtt.

Anonymous said...

Szívből gratulálok Márta! Örülök az örömödnek!És ahogy más helyen írtam, szívesen meghallgatnám hangoskönyv formában írásaidat saját előadásodban, pl. vezetés közben, nagyon tetszett a könyvbemutatós részlet.Ismét nyomot hagytál ezzel, egy kis nyomot a világban. Egyébként még nem sikerült beszereznem a könyvet,mert csak a következő hónapban jutok el Magyarországra. Sokszor eszembe jut:a legszebb öröm a várt öröm. Szeretettel Andi

Hajnalka Nagy said...

Jajdejoooo, reg jartam erre...s ugy orulok, h.bekukkantottam ☺ megjelent a konyved 😍 hat ez fantasztikus!! Gratulalok szivbol! S most utana is nezek hol tudnam megrendelni...

iri-aldasszomj,blogspot com said...

Marta drága mint mindent ezt is nagyon jól megírtad. Különleges adottsággal lépett meg téged az Úr. Hála Neki hogy nem ástad el hanem mi is részesei lehetünk.

Csipkerózsa said...

Csepegtetve terveztem olvasni, jutalmul mindig munka után. Három napig sikerült, aztán egy este, lefekvés előtt a kezembe vettem, csak belelapoztam, aztán átültem a kanapéra, és végigolvastam. És azóta már többször újra. És most rendelek még néhányat, mert szeretném, ha olyanok is olvasnák, akikhez eddig nem jutott el. Szeretettel ölellek, és köszönöm, hogy vagy, hogy írsz, és hogy olvashatom.