Mióta körülbelül egy éve kiderült Sven küzdelmes, autoimmun betegsége, gyakran megfordulok vele az állatorvosnál. Mondhatni, törzsvendégek lettünk. Az állatorvos egy fiatal nő, körülbelül akkor nyitotta meg a praxisát tőlünk két utcányira, mikor eldöntöttük (kikönyörögtem), hogy hozzunk egy kutyát. A közelség miatt esett rá a választásunk még akkor is, ha az akkor még élő macskánkkal egy másik, távolabb levő, csak autóval elérhető állatorvoshoz jártunk.
Frau Frisch a faluból származik, itt élnek a szülei, ide költözött vissza néhány éve. Megtudtam, hogy az évek óta üresen álló Metzgerei Frisch az ő családi vállalkozásuk, amiatt kellett feladni, mert nem volt ki továbbvigye a hentesüzletet. A lányuk az állatok életét nem kioltani, hanem megmenteni szerette volna.
Ma, amikor odaértünk az időpontunkra, nagy sürgés-forgás volt a parkolóban, egy csomagtartóban fekvő kutyus életét próbálták megmenteni. Közben megállt a rendelés, mindenki türelmesen várakozott a sorára. Egy idő után bejött néhány percre a várószobába a kutya gazdája, egy körülbelül huszonöt éves, halkan zokogó fiatalember, és az édesanyja. Akik még ott várakoztunk, mindannyian könnyeztünk, valaki megkérdezte: nincs remény? Nincs, rázta a fejét a fiatalember miközben hangtalanul záporoztak a könnyei. El kellett altatni az állatot. Egy órás késéssel indult tovább a rendelés. Az orvosnő mosolygósan, mintha mi sem történt volna. De amikor rákérdeztem, elmesélte, mennyire megviseli a haldokló állatok gazdáinak fájdalma. Nehéz folytatni a munkát. Nem tudja kikapcsolni az együttérzést. Hála Istennek.
Néha a legváratlanabb helyeken találkozok annyi kedvességgel, hogy megélek belőle egy darabig. Kedvesnek lenni nem nehéz. Csak időnként, mint ahogy nálam is, nehéz kimutatni, mert nem szeretnék tolakodni, indiszkrét lenni, túl sok lenni, vagy túl kevés. Uralkodok magamon, nyugodt felszínű tó tükre az arcom. Jólesett ma szabadon érezni, együttérezni, s mások könnyei engedélyt adtak az enyémeknek is a kicsordulásra. Megtudtam minden egyes várakozó kisállatnak a nevét: Maggie, Aaron, Luna, Lilli. S a gazdik életéből is apró részleteket. Jól esett beszélgetni. S elmondani, mert egy idő után mindig rákérdez valaki, hogy nem, nem Spanyolországból költöztem ide, s nem is Olaszországból.
A praxis honlapján, nemrég vettem észre, mikor meg akartam nézni, mikor lesz bezárva szabadság miatt, a következő mondat áll mottóként: "Die Liebe erträgt alles, glaubt alles, hofft alles, hält allem stand. Die Liebe hört niemals auf (1.Kor. 13,7)"
5 comments:
nagyon megérintett az írásod...múlt héten temettük el kis drága öreg Hörkeanyónkat (szíriai aranyhörcsög), nagyon idős és nagyon beteg volt már, de nekünk a legkedvesebbünk - kora nyáron volt egy hiszterektómiája - aztán lesántult , de küzdött a gyógyulásért, együttműködött: fogta két mellső mancsával a pipettát, amikor egy csepp gyógyszer következett napi 2x. és tornáztattuk, gondoztuk, ...hálás volt, és úgy tűnt jobban van, de az idő letelt...
a neki írt levelünkkel együtt temettük el, és az egész családot megrázta, mindegy mekkora a drága teste, lehet elefánt, lehet katicabogár nagyságú: ha bízik bennünk, és felelőssé tesz, az életünket képes megváltoztatni..."Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele."
sokan giccsnek mondják - akihez nem ragaszkodott még állat - de Saint-Saint-Exupéry mondta nagyon pontosan: "Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra..." ez az E G Y E T L E N-ség az ami pótolhatatlanná teszi
Jó ezt ma reggel újra olvasni . a szeretetről.
Thank you for this nice blog. My dog's name was "Grompie". Forever in my heart.
Én is újraolvastam. Csodálatos. Köszönöm, Márta. Droj
Post a Comment