El Camino, hetedik nap.

Rubiaes - Valenca, 16 km.

Ennek a napnak az a különlegessége, hogy elértem a pontot, ahol ugyanannyit (135 km) kell menni a célig, mint amennyit eddig jöttem. A félút mindig öröm és egy kis szomorúság is egyben, egyszerre érint meg a megérkezés valósága és a búcsú előérzete, akárcsak az életben, ahol senki sem mondja meg - vagyis a társadalom nagyon is -, hogy középkorúként mi a feladat, hol a helyem, mi illik és mi nem. 

Én egyszerűen csak végig akarom járni az utamat, a lehető legszebben.

Útközben volt egy kedves és kicsit bosszantó találkozásom is. Ahogy befordultam egy ösvényre, az út menti tisztáson ott állt egy sárga büféautó. A belsejéből egy vidám helllouuut hallottam, majd megjelent a hang tulajdonosa is. Veranika Belorussziából származik, és frissen nyitotta meg az éttermét, a lehető legrosszabb helyen szerintem, mert csupán néhány száz méterrel előtte már van egy kávézó, és a zarándokok többsége oda tér be. Veranika elmesélte, ő pirogot árul, a nagyanyja receptje alapján készíti, de üdítővel, kávéval, gyümölccsel is tud szolgálni, és húsos, vegetáriánus, vegán és gluténmenten pirogot is készít, és majd szeretne asztalokat is tenni az autó mellé, ahova a vendégek majd leülhetnek, és szeretne palacsintát is sütni majd és gofrit és mindent. Veranika egy igazi álmodó, bepecsételt az útlevelembe és odaírta mellé, hogy p-i-r-o-g, nehogy elfelejtsem, ha majd még erre járok. Ezek után feltétlenül vettem egy kis zöldséges pirogot, csak az árától nyeltem egy nagyot, ennyi pénzért máshol majdnem egy komplett ebédet kaptam volna, de megértem, ha a mai világban nem csak álmodónak, hanem élelmesnek is kell lennie az embernek, különben nem élünk túl.

Mentem, mendegéltem, és nem vettem észre, híreket sem olvastam három hétig, hogy egy ideje nincs áram Portugáliában. Mikor megérkeztem a szállásra, akkor mondta a házigazda, mi a helyzet. Nem működtek a telefonok, az internet, a hűtőszekrények, bezártak a boltok, az éttermek, egyetlen rövid üzenet ment át nagy nehezen az otthoniaknak, hogy jól vagyok, de egy ideig nem leszek elérhető. Kicsit érződött a félelem, mert információk híján nem tudhattuk, mi történt: baleset, cyber támadás, véletlen.

Végül ez az este volt a legszebb az egész úton. Itt éreztem a legjobban az El Camino szellemiségét. Mivel mindannyian éhesek voltunk, s még egy darab kekszem sem volt, a házigazda felajánlotta, hogy főz nekünk. Míg főzött, ott ültünk a konyhában, mindannyian zarándokok, ismeretlenek, különböző nemzetiségűek. Órákon át beszélgettünk, mivel nem mindenki tudott jól angolul, volt egy kis keszekuszaság, de nagyon jól megértettük egymást. Erre a néhány órára családdá váltunk egymás számára, és mindenki, kortól függetlenül, az volt, aki: ragyogó ember. Mikor alkonyodott, aludni tértünk. Késő este arra ébredtem, hogy az udvaron gyertyafénynél vacsorázó temperamentumos olasz fiatalok tapsolnak: újra van áram, újra van fény.