O Milladoiro - Santiago de Compostela, 7,6 km.
Reggel fél nyolc körül körül indultam el O Milladoiroból, fél tízkor érkeztem meg Santiagoba, a katedrális előtti híres térre.
Mikor terveztem az útat, megnéztem egy-két videót, sokan készítenek videót az útjukról, és a megérkezés mindegyiknél nagyon meghatónak tűnt. Valami ilyesmire számítottam én is.
De az én megérkezésem nem volt sem megható, sem drámai. Nem videózott le, nem fogadott tárt karokkal senki. Miután megtettem az összes lépést - nem számoltam, mennyit -, bekövetkezett az, ami természetesen bekövetkezik, ha valaki végigjárja az utat: megérkeztem.
Leültem a földre, nekitámaszkodva a katedrálissal szemben levő épület egyik oszlopának és próbáltam felfogni, hogy itt vagyok.
Néhány perc múlva eleredt az eső, teljesen kiürült a tér.
Annyira, de annyira szép volt.
Arra gondoltam, ilyennek szeretném majd a legvégső megérkezést is. Ilyen természetesnek, egy szépen megtett út végén.
Később megosztottam a hírt a számomra fontos emberekkel, elmentem átvenni a compostelámat, írtam egy üzenetet az El Camino barátaimnak, jó megérkezést kívántam, és meghívtam őket egy búcsúvacsorára.
Találkoztam néhány ismerőssel, akik hamarabb megérkeztek, mint én, éppen mentek újrakészíteni a megérkezős fotókat a térre, mert az eredetiekkel nem voltak megelégedve.
Ilyen volt az én megérkezésem.
Egyedi, egyszeri, megismételhetetlen.
Gyönyörű és mindenestül drága nekem.
17 comments:
Ha valakinek lenne még bármilyen kérdése, megírhatjátok kommentben, majd még tervezek egy Q&A bejegyzést.:)
Tudom, hogy mindneki az út lelki részét kérdezi majd, de nekem lenne 2 más jellegű kérdésem. Egyrészt hogy bírtad az utat fizikailag, másrészt, hogy ha nem titok, mit szólt a férjed és a 3 lány ehhez az úthoz? Köszi!
Nagyon örülök a praktikus kérdéseknek is.:)
Én arra is kíváncsi lennék,hohy hány kg-os hátizsákot cipeltél? ha újra nekiindulnál,mi az amit mostmár fölöslegesnek gondolsz magaddal vinni? Valamint hogy lehetne-e rövidebb szakaszokkal haladni az úton,például napi maximum 10km-rel.Főleg azért hogy ne legyen sosem kínszenvedés az út egyik szakasza sem a fájó-sajgó lábak miatt.
Ja,és hát nem utolsósorban kíváncsi lennék,(ha nem titok),hogy összesen mennyibe kerül egy ilyen kiruccanás?Mennyivel kell számolni,körülbelül? Köszönjük a beszámolót és a válaszokat is.
Bocsánat,nem írtam oda hogy Judith voltam a Balatonról.És még egy gondolat: attól is tartanék út közben,hogy mi van ha megbetegszem?
én meg csak csendben megsirattam ezt a bejegyzésedet,... teljesen meghatott, hogy ezt a - számomra rendkívüli - óriási teljesítményt ez a törékeny, érzékeny lelkű erős akaratú drága barátom MEGCSINÁLTA...hihetetlen vagy, és rengeteget tanultam "utunk" közben tőled...nagyon hálás vagyok neked a teljesítményedért (és főleg azért, hogy mindezt megírtad, ...ha kiadod könyvben kérek belőle!!♥) ...az én kérdéseim nagyon önzőek (mert rólam szólnak, mert nekem a "nagyutazásról"-megérkezés utáni napok nagyon nehezek voltak) : 1. TE HOGYAN KEZELTED AZT A STRESSZT, HOGY MÁR VÉGE, hogy vissza kell állni a régi rendbe, de már nem ugyanaz az ember vagy, 2. hogy tudtad megállni, hogy ne gyűjtögess útközben csomagot- tárgyakat, kavicsokat emléklapokat számlákat bögréket stb stb 3. milyen maradványtüneteid lettek (testiek), volt-e valami olyan sérülésed, fájdalmad, amire nem számítottál, 4. találtál-e lelki társakat, felbukkantak-e melletted váratlanul német - magyar - román vándorok, 5. van a telefonodban lépésszámláló?
Istenem Márta, annyira örülök neked♥
+1 gondolom milliósoksoksok képet kattintottál, hova mentetted el a fotóidat (mi csináltunk egy családi fb csopit ahova eleve abba lőttünk minden képet, így az otthoniak is követhették a lépteinket, másrész onnan már könnyebb volt válogatni)
Katalin,jó a kérdésed:hogyan lehet kezelni a megérkezés utáni időt? Hallottam beszámolókból,hogy van egyfajta üresség az emberben egy ilyen nagy teljesítmény után.Hosszú hetekig az ember erre készül,csak ide koncentrál,ezzel fekszik-ezzel kel.Utána pedig az egész egyszerre csak megszűnik.Ezt is fel kell dolgozni,hozzátartozik az élményhez.Várom Márta válaszát,ő hogyan csinálja.......(Judith)
Nekem is lenne néhány kérésem: 1.Volt e valamilyen negatív élményed az út során? 2. Nem volt az út alatt honvágyad? 3. Megtennéd ezt az utat mégegyszer, vagy ez tényleg ilyen egyszeri és megismételhetetlen?
Egyébként én is gratulálok az úthoz, és nagyon jó hogy ezt így leírod
Köszönöm, hogy megmutattad Márta, igazi öröm és élmény volt olvasni.
Tervezel-e még hasonló zarándolkatot, most hogy ezt az élményt megtapasztaltad? Utólag szükségesnek gondolsz-e több fizikai felkészülést az útra?
Melinda
Én arra lennék kíváncsi, hogy volt/voltak-e az út során olyan pillanat/ok, amikor úgy érezted, nem fog sikerülni. Ha igen, hogyan lendültél át ezeken a pillanatokon?
Annyi jó kérdést tettek fel a többiek, hogy már nem is nagyon jut eszembe más. De azért megkérdezném: Ha lehunyod a szemed, és az El Caminóra gondolsz, mi jelenik meg? A másik pedig: Hogy fogadtak a macsekok? Na és még egy repata kérdés: Kinek az arcát őrzöd a leginkább azok közül, akikkel találkoztál? (Persze nem a név érdekel, hanem a találkozás.)
Azt mondják sokan, hogy nem is a cél a fontos, a lényeges, hanem az odavezető út. Azt gondolom, hogy ez úttól és a céltól függ.
És az igazán jó az, ha az út és a cél is fontos, ha mindkettő "hozza" amit várt tőle az ember, vagy még többet is, vagy valami újdonságot. Itt van mindjárt az anyaság, ahol az út az állapotos időszak, a cél a születés. Lehet azt mondani az útra, hogy fontosabb volt, mint a cél? Nem gondolom, hogy igen.
Ebben az útban ott voltak a stációk, mindegyiknek a szépsége, újdonsága, fáradtsága, ereje, hite, és aztán a cél, amit álélve lett kerek az egész.
El sem tudom képzelni, hogy milyen hatalmas élmény volt ez... Kívánom, hogy az egész életedben emlékezz rá, adjon erőt és hitet minden lépés, minden érzékelés és az odaéérés szépsége. :)
Volt néhány kérdésem már a posztokhoz, mások kérdéséből az egyik legjobbnak találtam azt, hogy "hogy lehet ilyen élmény után hazaérni"? Az öröm mellett, hogy újra találkozol az otthonoddal, a szeretteiddel, hogyan lehet belebújni a hétköznapokba? Könnyen ment, vagy volt egy átmeneti időszak, amikor már otthon voltál, de nagyon még ott, vagy ez könnyen ment?
Nem is az érdekelne, hogy de jó saját, puha ágyban aludni, nyugodtan meginni egy kávét, finomat főzni, pihenni, vagyis a fizikai valóság, amit ilyenkor még jobban megbecsül az ember, hanem a lelki.
És az még, hogy azt érzed, hogy mindenkinek elmondanád, hogy kiugrik a szívedből az élmény, vagy jó magadnak megtartani a legtöbbjét és ott szeretni, magadban. :)
Hálásan köszönöm én is Márta ezt az őszinte, részletes útinaplót.
Azt szeretném megkérdezni, hogy neked mindig aznap dőlt el, hogy mennyit fogsz menni?
A szállásod nem volt soha előre lefoglalva? Vagy nem is lehet ezt előre lefoglalni?
Piroska
Hálás vagyok én is az útinaplódért, jó volt olvasni :)
Post a Comment