Caldas de Reis - Padrón, 18,3 km.
A reggelt itt is a nyitott ablaknál kezdtem. Odahúztam elé a hideg csempepadlón magát apró sóhajtással odaadó fehér plasztikszéket és néztem a derengést. Olyan szép volt az ég! S a madarak is olyan szépen énekeltek! A sötétszürke felhők lassan vonultak tovább, mintha óriási hajók lennének, egy komplett hajóflotta, az aljuk a felkelő nap fényétől kicsit narancssárga.
Az jutott eszembe, olyan ez az út, mint egy színdarab, mint egy főpróba. Mint egy metafora.
Talán nem az igazi élet, amit most érzés szerint néhány hétre hátrahagytam, de mégis valóságos, mert én magam ugyanaz vagyok.
Ahogy járom a caminot, úgy is élek. Ahogy élek, úgy járom a caminot.
Persze, most hogy itthon vagyok, s az egész napomat az íróasztal mellett töltöm, a laptop fényénél, úgy érzem, az a három hét volt az igazi élet, ott voltam leginkább az, aki vagyok, aki lenni szeretnék.
Egy ilyen úton kiderülnek az alapvető jellemvonások, értékek.
Egy ilyen út tükröt tart elém.
Az egyik kávézóban újból találkoztam Gerryvel és jót beszélgettem a Párizsban élő amerikai Kennel. Mivel sokan voltunk, és ehhez képest kevés asztal volt, teljesen idegenként ültünk le egy-egy asztalhoz, majd barátként mentünk tovább. Mikor felálltam, éppen pakoltam el a naplómat, amibe minden megállónál jegyezgettem valamit. Az asztalnál frissen helyet foglaló idősebb hölgyek egyike megjegyezte: "I am impressed that you actually do that." Elmesélte, az ő csomagjában is ott van a jegyzetfüzet, de még semmit sem írt bele.
Padrónba úgy érkeztem meg, mint ahogy mindenhova: elcsigázva, szomjasan, izzadtan s úgy, hogy már nem a lábaim, hanem a szívem vitt tovább még egy és még egy lépéssel. A szállás eléggé lehangoló volt, s az a gyanúm, az ágyak poloskásak is lehettek, mert reggelre több csípés is volt rajtam.
De a délutánt igazán széppé tettem magamnak. Zuhanyzás és egy kis szieszta után meglátogattam a település egyetlen múzeumát, majd betértem, mintha csak egy nappali lenne a világ, egy kávézóba, és olvasással töltöttem a nap hátralevő részét.
5 comments:
Drága Márta! Olyan nagy örömöt szerzel ezzel a beszámolóval! Annyira megkapó, ahogy a szépségeket rögzíted, még akkor is az jön át, ha írod, hogy fáradt, elcsigázott vagy, és poloskák vannak az ágyban. Azt hiszem világító toronyként fogom őrizni a centes, és a cseh "tejes ember" történetét. Az utatat kísérve megnéztem néhány leírást a protugál el caminóról is. Olvastam régebben Tolvaly Ferenc és Sándor Anikó könyvét is, de azokból inkább a por, a szomjúság, a látomások maradtak meg, igaz ők az északi, híresebb útvonalon mentek. Szóval ezer hála és köszönet!
Lelkesen mesélek Rólad, és a zarándoklatodról a férjemnek. Néhány képet meg is mutattam neki. (Főleg az a félszemét eltakaró kőasszony fogott meg.) Kérdezte, mikor indulok? Nem fogok már elindulni, öreg és félős is vagyok hozzá, meg mi lenne a 9 unokámmal, és a 93 éves édesapámmal. De talán a magyar Gyöngyök útjára még egyszer összeszedem az erőmet.
A kőasszony a bántalmazott nőknek állít emléket. 🌿
hol van ez a fél szemét takaró kőasszony?
közben megtaláltam: http://prodanmarta.blogspot.com/search?updated-max=2025-05-16T19:08:00%2B02:00&max-results=25
Post a Comment