Ma kora délutántól egyedül voltam az irodában. Még este hétkor is ott voltam. Nyugodtan haza is jöhettem volna. Amivel az utolsó órákban foglalkoztam, az itthonról is lehetséges. Megmondom őszintén, leginkább a rendetlen, túlzsúfolt íróasztalom miatt maradtam mégis, most is épp csak annyi hely van rajta, hogy a laptop mellé, amin írom ezt a bejegyzést, letegyek egy csésze teát. Szép volt nyugodtan, hosszasan, koncentrálva dolgozni. A parkolóban most is már csak az én autóm volt a végén. Megálltam és hazaindulás előtt még néztem egy kicsit a szitáló ködben az utcalámpák fényét.
Félúton vagyunk. Kicsit mélypont is volt nekem ma. Volt néhány óra, amikor azon gondolkodtam, hogyan köszönjem meg a figyelmet és kérjek elnézést azért, mert nem tudom, képtelen vagyok folytatni itt a blogon az adventi utat. És ha csak úgy abbahagynám, remélve, hogy senki sem veszi majd észre? - gondoltam.
Itthon megetettem a macskákat, engedtem magamnak egy kád forró, illatos vizet, fürdés után pedig készítettem egy egészen egyszerű vacsorát. S mint mindig, amikor nem tudom, hogyan tovább, elkezdtem leírni egy papírra szép szavakat. Csak úgy önmagukban. Most látom, itt vannak az íróasztali káoszban a karácsonyi képeslapok is. Jó lenne még az idei ünnepre megírni őket. Talán éppen azokat a szavakat fogom használni, amiket most feljegyzek. Olyan szépek és finomak, szinte érzem, ahogy elolvadnak a nyelvem hegyén, amikor kimondom őket.
Megyünk tovább mégis. Kicsit fáradtan, kicsit gyűrötten, de valamilyen adventi csoda folytán megújuló szeretettel és örömmel.
14 comments:
Hogy írjam le azt követelőzés nélkül, hogy : dehogynem vennénk észre...
Drága Márta!
Nagyon köszönöm! ♥️
Néha, mégha a legfontosabb és legszerethetőbb dolgot is csinálja az ember, időnként "feladattá válik". És ezért időnként pont ebbe is bele lehet fáradni, és igen, nyomasztó "kötelezettséggé" is válhat. Igen, hiányolnánk, ha hirtelen elfogynának az adventi gondolatok, de biztos vagyok benne, hogy olyan "kör" olvas, akik pontosan meg is értik és el is fogadják, ha így lenne :). Én csodállak, hogy mindig új és új gondolatok jelennek meg a blogon Tőled. Tégy úgy, hogy Neked jó legyen!
Annyiféle vágy és velük kapcsolatos érzés van.
Van közöttük hiú ábránd, de ott van a megvalósulás öröme is.
A te vágyad az, hogy abbahagyhasd a kalendáriumod, az enyém pedig az , hogy tovább olvashassam.
Bennem a vágy mellett, ott van még a remény is...
Más! Nagyon tetszik a magányos lámpa a sötétben és a sárga fényekkel pöttyözött ablak képe.
Köszönöm, hogy mégis, annak ellenére is, nagy nagy erőfeszítés árán is írod tovább nekünk a blogot…
Én is mély ponton voltam az elmúlt napokban. De pontosan egy ilyen egyszerű pillanat segített átlendülni rajta.
Ma pedig már egy kicsit olyan, mintha újra kezdtem volna az adventet :)
Ölellek!
Piroska
Köszönöm 🎀
🤗🫶
Köszönöm szépen a megértést. :) Igen, tudom, hogy nyugodtan abbahagyhatom...és valahogy pont ez is az advent szépsége, hogy lehetünk csalódottak, fáradtak, őszinték. Hétköznapiak. A kedvesség mindig segít továbbmenni. Köszönöm.🎀
Az én vágyam is az, hogy menjünk tovább. Köszönöm neked! 🫶
Valószínűleg fontosak a mélypontok. Igen, kezdjük újra. :) ✌️🎀
Kedves Márta! Annyira kellenek a kapaszkodók! Ahogy, ha jól emlékszem, egyszer korábban írtad "a bögrém fülébe kapaszkodom" vagy ilyesmi volt, elnézést ha nem pontos az idézet. Én is minden mélyponton keresem a kapaszkodókat, a Te blogod is pont az nekem. Ha csak 1 szót írsz egy nap, az is segítség, fényesség. Szerintem már nem választhatod.Te tálentumot kaptál odaföntről, amit nem áshatsz el. Mutatnod kell. Legyen hozzá sok erőd, áldást kívánok! Sokan követünk, szeretünk! Szeretettel, Márta Budapestről
sajnos nem tudnál észrevétlen "eltűnni", mert nálunk a családban mindenki ismer és szeret, és hálás téma az adventi blogod (és nem csupán az én rajongásom miatt), nagyon sok fontos dolgot felszínre hozol, és még akkor is, amikor nem abból, (hanem amit érint bennünk) rengeteget tanulunk, én magam is önismeretet, kommunikációt (sosem tudom, az olvasható-e ki a szavaimból, amire én gondolok, vagy amit a másik gondol :))))) de azt fontosnak tartom megerősíteni, hogy amit csinálsz (amiket leírsz a blogodba vagy bárhová) az MINDIG nagyon fontos, lehet nem úgy, ahogy te elképzeled, e nélkülözhewtetlen (ezek nem nagy szavak, kéretik komolyan venni), persze fárasztó, és sokszor megtéveszt a fáradtság (vagy mintha szándékosan érkezne gáncs) de ezeket úgy kezeld, mint hozzávalók, ezekkel együtt kerek a világ
és igen - én hibám - képtelen vagyok befogni a szám (és ez a helyzet csak romlik), évtizedek óta nem bírom megtanulni, hogy a blogvilágban ha valaki leírja a gondolatait, arra ne kezdjek el gondolkodni és ne mondjam el válaszomat, pedig megtanulhatnám már (de nem bírom) , hogy elintézzem egy "köszönöm"-mel, mert - igen , tudom, nem nekem szól, csak magának írja le - mégis úgy érzem nekem mond valamit és képtelenség, hogy ne válaszoljak, :)))) hát ja, pedig ezermilliószor mondták már, hogy nem az a gond, amit, hanem AHOGY írom, de sajnos azt meg nem észlelem, mert nem látom az arcát, amikor írom :)))))♥♥♥
😄🫶✌️
Post a Comment