7.

Ma az istentisztelet után néhány egyetemista lánnyal beszélgettem. Arról meséltek, hogy ugyanannak a kollégiumnak a különböző emeletein laknak, s csak úgy papucsban is átmehetnek egymáshoz. S hogy a héten már többféle kekszet is sütöttek együtt, de hogy mind el is fogyott már. Mondtam nekik, próbálják meg tudatosan élvezni ezt az időszakot, egyrészt mert - ha nem mondom, biztosan eszükbe sem jutna -, elmúlik. Másrészt, van, akinek nem adatik meg. Például nekem kimaradt az életemből ez a "fiatal vagyok, gyorsan átugrom papucsban a barátnőmhöz sütögetni" időszak. Olyan korán alapítottam családot, hogy nem volt időm, lehetőségem gondtalanul csak azzal foglalkozni, amihez éppen kedvem van.

Reggelenként, még mielőtt híreket olvasok vagy bekapcsolom a rádiót, Alfred Delp adventi írásait olvasom. Ma reggel a szabadságról szóló gondolatait. A lábjegyzetek szerint Isten szabadsága volt az egyik kedvenc témája. Az advent valóban Isten nagy szabadsága - írja. Egyrészt szabadon döntötte el, hogy eljöjjön az emberekhez, másrészt szabadon döntötte el és dönti el a mai napig, milyen úton-módon teszi meg ezt. Többnyire teljesen másképp, mint ahogy azt az emberek elvárják vagy elképzelik. Advent azt jelenti, hogy ébren és készen tartjuk a szívünket. Nem engedjük, hogy keménnyé váljon. Mert a szabad Istennel csak a szabad ember képes találkozni, aki felül tud emelkedni a nehézségeken, vágyakon, aggódáson. Ugyan ismeri és együtt él ezekkel, de nem engedi meg, hogy átvegyék az uralmat. 

Ugyanitt Mária igenjéről is ír. Elgondolkodhatunk arról, mi lett volna, ha nemet mond. Ha a szabadságát arra használja, hogy elutasítsa a felkérést. Isten valószínűleg talált volna egy másik utat. De mi történt volna az emberi lény Máriával? Delp szerint lelki szempontból egy olyan életet választott volna, amely - that had denied its true fulfillment - megtagadta valódi beteljesedését.

Ott vannak ezek a pillanatok, amikor elgondolkodunk, jókor, jó helyen mondtuk-e ki az igenjeinket. Ezt vagy azt a nemet. Mert ezek határozták meg az életutunkat. Hogy van-e családunk, vagy nincs, van-e gyerekünk, vagy nincs, kimaradtak-e dolgok az életünkből, pedig szívesen átélnénk őket. 

Ott vannak ezek a pillanatok, amikor fontos kimondani: ezek az én igenjeim, az én életutam, az én hiányaim és az én gazdagságom. Alakulhatott volna másképp is, de ez, ami van, az enyém és köszönöm. 

Sok apró beszélgetésből, írásból és gondolatból áll össze egy-egy nap története. 

Ez az enyém. 

És őszintén, azt hiszem, nem számít, kinek mi adatik meg és mi nem. 

Egyedül az számít, hogy nap végén béke legyen a szívünkben. 

Hogy az örömbe vezessük, gondoljuk, írjuk a saját egyetlen, megismételhetetlen történetünket.