Advent

soha nem a tökéletességről szólt.

Adventben a Szeretetre várunk. Egészen leegyszerűsítve erről szól. Nem tudom ezt másképp és jobban megfogalmazni.

Mégis, ez a várakozás általában különböző tennivalók listájában ölt formát. Én legalábbis megírtam jó néhányat. Házimunkák, ajándékok, munkahelyi határidők, mikor hova van meghívás. És, őszintén, szeretem, szerettem ezeket a listákat. Minden egyes nap újra és újra megírtam őket. Nem csak a tennivalókról, hanem az örömökről, olvasnivalókról, pihenésről is. 

De maga az advent akkor sem, soha sem arról szólt, hogy ezeket a listákat tessék most tökéletesen ledolgozni.

December huszonharmadikán nagyon sok tétel ki is húztam. Lelkiismeretfurdalás nélkül.

(Például a karácsonyfa feldíszítését. Végül ma, december huszonhatodika délutánján díszítettem fel.)

Gyönyörű volt a karácsony. 

Gyönyörű. 

Még nincs vége.

Mert a Szeretet oda is megérkezik, ahol befejezetlenül maradnak a dolgok. Ahol még hiányzik a szép csomagolás. Ahol csak későn jut eszünkbe, hogy a kevesebb szinte mindig több.

Mert a Szeretet mindenhova eljön, ahol helyet készítenek neki. 

Ez az egyetlen feltétel. 

Ennyire egyszerű és nyitott és szép.