Sunday, September 14, 2008

Mióta

itt lakunk, nekem is van saját asztalom. Ez számomra nagyon fontos, ha emlékeztek, bár kilenc évig tulajdonképpen megvoltam nélküle is. Nem mutatom meg, mert elég zűrzavaros, és azon ritka pillanatokban, amikor nem az, elfelejtem megörökíteni. Viszont, a saját területet kiterjesztettem az asztalom mellett levő ablakrészre is, jobban mondva a párkányra.

A kisebb virágokat ideje lenne átültetnem valami nagyobb cserépbe...Meg normális cserépalátétet kell vegyek.


Ez pedig a rózsám, amit úgy gondozok, mintha én lennék maga a kisherceg.

5 comments:

Anonymous said...

"Tudok egy bolygót, egy vörös képű uraság lakik rajta. Az soha egyetlen virágot meg nem szagolt életében. Soha egyetlen csillagot meg nem nézett. Soha senkit nem szeretett. Soha nem csinált egyebet, mint folyton csak számolt. És egész álló nap azt hajtogatta, amit te mondtál az imént: "Én komoly ember vagyok! Én komoly ember vagyok!", és csak úgy dagadt a kevélységtől. Hát ember ez? Dehogy ember! Gomba!" Engem nem tévesztesz meg, hiszen az nem is ablakpárkány, hanem a B-612! Csak vigyázz, hogy a bárány meg ne egye:).

Tücike said...

Ha te megmutatod az asztalod, én is :))) szerintem az enyém szörnyebb.

A rózsád tényleg nagyon szép. Rakjál szájkosarat a báránykáidnak :))

márta said...

:)) Az-az, a B-612. A majomkenyérfákra is ügyelni kell. Meg a huzatra. És a szájkosárra nem elfelejteni bőrszíjat is rajzolni...

(Tüci, az asztalt nem mutatom meg, mert akkor oda lesz a renomém...:)

SKata said...

Micsoda rózsák.....ennél jobban a Kisherceg se gondozta a Sajátját,szerintem!Legalábbis a képen azt látom:)!

amilgade said...

:-) Nálam mindig kipusztul a rózsa. Rossz kisherceg vagyok! ;-) Most elfogott a nosztalgia, mert anyukáméknál (amikor még leányzó voltam) mindig volt virág az íróasztalomon, sőt! vett nekem anyu egy pici virágtartót, talán 20 centis lehetett, amire pici virágokat tehettem. Így tettem szert egy ficus benjaminra (nem tudom hogy ez a pontos neve, vagy nem), ami pár év alatt 1,5 méteres "fává" nőtte magát. ;-)