Vasárnap reggel. A völgy felett sűrű köd. Keleten már szakadozik. Lassan narancssárgává változik az égbolt. A szobában csend és rend van, a konyhában elmosogatva és elpakolva az edények. A tegnap esti vacsora maradékai már elcsomagolva. Néhány dobozban sütemények, továbbadom őket. Fontosnak érzem ezt az utólagos rendrakást, a maradékokról való gondoskodást, végiggondolni a tegnap este élményeit. Fontosnak érzem, hogy amit elkezdek, azt jól fejezzem be. Hogyan éreztem magam vendéglátóként? Egyetlen szóval fejezem ki: megajándékozottnak. Volt egy titkos vágyam. Énekelni szerettem volna. Karácsonyi énekeket, együtt másokkal. És teljesen spontánul egy olyan régi barát is eljött, aki régebben itt lakott, s most véletlenül a környéken járt. Egy idő után leült a zongorához és elkezdett karácsonyi dalokat játszani. Onnan már csak egy lépés volt, hogy mindenki elkezdjen énekelni.
Másnap reggel itt ülök és mielőtt továbbmegyek, mielőtt meggyújtom a harmadik gyertyát az adventi koszorún, megköszönök mindent.
Köszönöm a közös időt. A zsúfolt asztalt. Az ételt. Hogy - ez is csoda - találtam időt az előkészületekre. Ami nem úgy sikerült ahogy elterveztem, azt elengedem. Ami sokkal jobban sikerült, azt én csak elkezdtem, mások nélkül lehetetlen és értelmetlen is lenne. Örülök, hogy volt bátorságom megnyitni a szívem, a házam ajtaját. Ámen.
4 comments:
Gondoltam rád tegnap (is), mert tudtam, hogy vendégeket vársz.Nagyon jól sikerült a vendéglátás, örülök neki. Gondos háziasszony vagy. Sok munkád volt vele, de megérte.
Ami nagyon jó, hogy volt bátorságod megnyitni a szíved és a házad ajtaját.
Egy asztalnál a világ :)
Legyen szép adventi vasárnapotok!
♥
De gyönyörű ez... most nem is tudok szebbet elképzelni mint amit ezeken a képeken látok: rendet és a szép rendben felsorakoztatott, nagy gondossággal elkészített vendégváró finomságokat! Hetek óta ez tartotta bennem a lelket, hogy kitartsak munka közben, ezt képzeltem el, hogy munkám jutalmaként végre szabadon főzhetek, süthetek, rendet rakhatok.... hol van már az, amikor ez feladat volt. Ma már kiváltság, ajándék, hogy megcsinálhatom, és hogy van kinek. Megláttam ezeket a képeket, és sóvárogni kezdtem az után, amim van, amim lehet. Mindjárt el is kezdek takarítani. Olyanok a fotóid, mint amikor meglátok egy embert imádkozni, és kedvem lesz megtérni.
Post a Comment