"Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni!"* - mondta valahol az egész történelmet átölelő advent kezdetén az Úr kedves barátjának*, Ábrahámnak. S azt hiszem, ő soha többé nem tudott ezután anélkül felnézni esténként a csillagos égre, hogy eszébe ne jutott volna az ígéret, amit kapott. S amiben akkor is hitt, ha annak az élete folyamán csupán csak egy apró részlete teljesedett be.
Szeretek szép dolgokat gyűjteni. Szép, nem feltétlenül materiális, kézzelfogható dolgokat. Egy ideje a napfelkeltéket. A hajnali égboltokat, amikor keleten épp csak hogy megjelenik az első színes sáv, s még nem kapcsolták le az utcalámpákat, sem a karácsonyi fényfűzéreket. Felhúzom a redőnyt és meggyújtok az ablakban néhány gyertyát. Kilépek néhány pillanatra abból a kényelemből és fájdalomból amiben annyira, de annyira el lehet merülni, mintha nem létezne semmi más a világon. Feltekintek az égboltra. Ha nyugati irányba nézek, ahol még teljesen sötét az ég, mintha még látszanának halványan a csillagok. Próbálom őket megszámolni, csak úgy, a viccelődés, a játék kedvéért. Mintegy köszönésképpen. S emlékeztetőül, hogy ne felejtsem el azt a régi adventi ígéretet.
2 comments:
Beautiful thoughts an phhotos.
Thank you :)
Post a Comment