Thursday, December 7, 2023

7.

Ma egész nap betegen itthon. Már harmadik napja. Az utóbbi másfél, két hónapban már harmadjára. A gyógyulás is azon dolgok egyike, amit nem lehet siettetni. Vagy ha mégis, csakis úgy, hogy egyáltalán nem siettetem. Olyan, mint az advent. Mint a várakozás. Lehet készülődni, elindulni, igyekezni, sürögni-forogni, sütni-főzni, minden emberileg lehetséges tennivalót elvégezni, de a megérkezés, a találkozás végső soron mindig másképp alakul, mint ahogy azt elképzelem. Mindig csoda, ajándék, nem igazodik a határidőnaplómhoz, s csak elfogadni lehet, kiérdemelni nem.

Nem így terveztem, de elfogadom, ami van. Hogy csak fekszem. Hogy egyszerűen csak létezem. Abban a néhány rövid szünetben, amikor képes vagyok egy kicsit zenét hallgatni és olvasni - személyes adventi hagyomány -, Händel Messiását hallgatom és Dietrich Bonhoeffer adventi, karácsonyi börtönleveleit olvasom. De többnyire inkább csak fekszem. A nappali nagy ablakain át figyelem, ahogy sötétedés előtt felkapcsolják az utcalámpákat, majd néhány perc alatt, mintha valaki kedvesen betakargatná elalvás előtt, sűrű köd száll a tájra. 
Lassan besötétedik a szoba is. 
Csak egyetlen adventi gyertya ég, és ez tökéletesen elég.

7 comments:

Anikó said...

Drága Márta! Szívből kívánok Neked mielőbbi gyógyulást!♥️

Aritha V. said...

Get well soon. Acceptance can be challenging at times, but it is beneficial.

Lieve groet,
Aritha

(and I love your pictures)

Anonymous said...

Kedves Márta, jobbulást kívánok,
és szeretném megköszönni a nagylelkűségedet és az idődet - nagyon örülök, hogy idén is veled járhatunk az adventi úton.
V. Orsi

Kósa Márta said...

Gondolok rád, és köszönöm, hogy írsz.

lmolnarzsuzsanna said...

Kedves Márta, jobbulást kívánok!

Betty said...

Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!
Idén először én is vettem egy teás adventi naptárt, olyan gyönyörű (Yogi teás), és minden reggel amint felébredek már nézem és veszem is ki, izgatottan, hogy aznap milyen teát gondoltak kínálni nekem. És minden filter mögött egy kedves mondat fogad.

márta said...

Én is szeretem a Yogi teákat.:)

Köszönöm a jókívánságokat.