14.

Majdnem este kilenc óra. Éppen leadtam egy adag elvégzett munkát, s tudom, ha időben el akarok készülni a többivel is a hétvégén, ma este még dolgoznom kell néhány órát. Főzök egy termosz teát, s mielőtt folytatom, leülök a fotelbe. Lehet, kötök néhány sort. Vagy olvasok. Vagy csak úgy ülök egy kicsit, csendben. De az is lehet, inkább egy süteménynek kellene nekifognom, mert szombat délutánra vendégeket hívtam, egy kis karácsonyi partit tervezek ugyanis.

Advent. Számomra leginkább azt jelenti, hogy valami szépre várok.

És ezt a várakozást millióféleképpen el tudom rontani. 

Például azzal, hogy annyira a tennivalókra, a munkára koncentrálok, hogy elfelejtek igazán szép, izgalmas dolgokra is időt szánni. 

Vagy ha időt szánok rá, mint ahogy most is a partira, akkor azzal, hogy megpróbálok erőmön felül teljesíteni. 

Lehet, már annyira a jövőben élek, lélekben már szombat van vagy karácsony, hogy elmulasztom a jelen pillanatot. 

Ezt, amikor fáradtan leülök egy kicsit a fotelbe és elgondolkodom a várakozás jelentőségén az életemben. 

A múlt héten napokat töltöttem azzal, hogy megfejtsem, miért nem tudok belépni a munkahelyem új számítógépes rendszerébe. A biztonságos belépés érdekében többféle kódot is kell kérni különböző applikációkon keresztül. Végül egy software szakember fejtette meg a titkot: a telefonomon sietett két percet az óra, nem volt szinkronban az applikációval. Mondhatni, én már a jövőben jártam, az ottani kódok pedig nem voltak érvényesek a két perccel korábbi világban.

Advent. Számomra azt jelenti, hogy valami igazán szépre várok. 

És megpróbálok nem úgy élni, mintha már itt is lenne. 

Megpróbálok nem úgy élni, mintha már itt sem lennék.