Őszintén szólva, kicsit tartottam ettől az adventtől.
Mert több, mint húsz éve ez az első, amikor nem anyáskodhatok senki felett. Igazából már a múlt évben sem, csak akkor nem vettem észre, hiszen itt volt még nekem a kutyám.
November végén elmentem egy bolhapiacra, ez évben az utolsóra. Már nem jött el túl sok árus, s én sem igazán tudom, miért mentem el, hiszen nincs szükségem semmire.
De ahogy járkáltam az asztalok között, egy-egy apró tárgy szinte megszólított. S lassan, ahogy fillérekért meg-megvettem itt is, ott is valamit, történetek álltak össze bennem. Egyik-másik láttán váratlanul könnybe lábadt a szemem.
Apránként, lassan veszem elő és rendezem el őket, szavak nélkül is mesélem, bármikor olvashatom, amikor bemegyek a konyhába és rápillantok a párkányra, ahol ilyenkor az adventi mesék élnek.
Minden tárgynak története van, eszembe juttat egy-egy kedves emléket.
S azt is: milyen gazdag életem van.
4 comments:
Én is így voltam tegnapelőtt egy kötött újszülött macskával... könnybe lábadt a szemem, és haza kellett vinnem.
Oh, how beautiful, and how close you come to yourself. Thanks for sharing.
Szép kis apróságokat sikerült begyűjtened. Régen voltam bolhapiacon, el kellene újra mennem. Vettem már ott régi karácsonyfa díszeket.
Drága Márta!
Köszönöm az idei adventi kalendáriumodat is! Évről-évre sokat kapok Tőled, az írásaidból ebben az időszakban is! Hálás vagyok érte! Legyen áldott napod! Szeretettel: Márta Budapestről
Post a Comment