23.

Ebben az adventben is, mint mindig, elővettem Dietrich Bonhoeffer leveleit. 

Ezeket a sorokat menyasszonyának, Maria-nak írta. "Úgy vélem, különösen szép lesz ez a karácsony. Pont azért, mert a külső gondok ezúttal nincsenek tekintettel erre, ki fog derülni, a lényeg önmagában vajon elegendő-e számunkra. Korábban annyira szerettem ajándékokat kigondolni és ezekről gondoskodni; de így, hogy semmink sem maradt, amit adhatnánk, annál fényesebben ragyog az ajándék. amit Krisztus születésében Isten készített számunkra. Minél üresebb a kezünk, annál inkább felismerjük, mit akart mondani Luther utolsó szavaival:"Koldusok vagyunk, ez így igaz"; minél szegényesebb a lakhelyünk, annál jobban megértjük, hogy szívünknek Krisztus szállásává kell válnia ezen a Földön. Hadd menjünk így a Karácsony ünnepe felé, bármiféle kétségbeesés nélkül, sőt annál teljesebb bizalommal". (Brautbriefe Zelle 92, Dietrich Bonhoeffer - Maria von Wedemeyer 1943-1945)

Végignézek a szobákon, az ebédlőn, a konyhán - mindent a tőlem telhető legszebben rendeztem el. De legbelül tudom, mi az - mint ahogy legbelül talán mindenkinek van valami -, ami hiányzik. Amit nem tudtam elrendezni, feldíszíteni, megoldani. Így advent legvégén, egy gyertya mellett ülve mégis azt gondolom, különösen szép lesz ez a karácsony. Mert a lényeg önmagában - remélem - elegendő számomra.

A várakozás itt véget ér.

Adventnek pont ez a lényege, hogy nem hiába várunk. 

Pont az a szép benne, hogy bár minden évben más, az ünnep végül újra, s majd egyszer mindörökre, elérkezik.

És mi kétségbeesés nélkül, bizalommal tesszük meg az utolsó lépéseket felé.