Mondjuk

tisztában vagyok vele, hogy ezt a rettenetes hosszú bejegyzést látva, talán sokan hozzá sem fognak elolvasni, de ha időtök van, mégis olvassátok el Molnár Krisztina Rita szerintem nagyon szép írását, olyan szép, hogy én ilyet nem is tudok, ezért az övét szúrom be ide. Gyakran olvasgatok a Litera irodalmi portálon. A következő szösszenet a múlt év októberében került fel oda, de most eszembe jutott és mivel holnap vasárnap, ma meg szombat, szerintem még aktuális is. Ezeket a dombokat pedig ma fényképeztem, mert nagyon szeretem, hogy ilyen kis sárgák és szelídek.



"Vasárnap kulcsa

Az Úr napját szenteld meg!
Így hangzik az erre a napra vonatkozó parancsolat. Szenteld meg, vagyis: különítsd el Isten számára, hiszen az övé. Egyszerűen azért, mert ő ezen a napon úgy érezte, megpihen, ha már ennyi mindent tett a többi hat napon. Annyi mindent teremtett, hogy csak na, szüksége van a nyugalomra is.
Akárcsak nekünk. Mivel különben hamarabb kapunk szívinfarktust, agyvérzést, neurózist, pánikbetegséget, és még rengeteg a lehetőség az önkinyiffantásra.
Megpihenni nem is olyan könnyű manapság. Hiszen nem csupán a templomok kapuja van nyitva vasárnaponként, hanem az éjjel-nappali ABC-k, a plázák, a bútorboltok, a barkácsáruházak is. Megpihenni persze sokféleképpen lehet, például bútornézegetéssel, barkácsolással is, egy szabad országban erre megvan az ember lehetősége, jól is néznénk ki, ha azért kéne tüntetni, hogy lehessen füvet nyírni vasárnap is. De szerencsére nem kell, mert lehet. Élnek is ezzel a szabadsággal sokan. Hiába mondogatja Pál, a zsémbes öregember a hátuk mögött morgolódva: Minden szabad nekem, de nem minden használ! – ezek a szabadok csak nyírják a füvet feszt, a nyugodalom napján is. Ami nem csupán azért baj, mert nekünk nincs csöndességünk, hanem mert nekik sincs, a füvet nyírók békesége pedig szintúgy fontos. Izraelben járva meglepett, hogy szombat napját megelőző péntek délután négy órától nem járnak a távolsági buszok. Egyszerűen megáll a tömegközlekedés. Bezárnak az üzletek, a hivatalok. Mint nálunk Karácsonykor. Nem a személyes lelkiismeret döntése szabja meg, hogy utazgathat-e az országban élő polgár, hanem a törvény. Nem kívánom ezt, de szépek a Sábát megállásra figyelmeztető, fellobbanó gyertyái, és olyan jó lenne, ha mindenki el tudná választani magától is az ünnep, az öröm napját a hétköznapoktól.
Ha lennének még tyúkhúsleveses, rántotthúsos, zserbószeletes vasárnapok. Persze szép ruhában. Nem a legeslegszebb ruhában, de nem is a mindennaposban. Az uzsonna előtt bridzs vagy römi. Feketekávé porcelánból. Séta a parkban. Nem kell sokat várni, egy nap hamar eltelik, és máris léphetünk vissza a hétfő kapuján át a hangyalétbe.

A nap megszentelése nem csupán szakrális tevékenységgel telhet, pontosabban szakrálissal, csak tán nem a hagyományos értelemben. A csönd, a továbbalvás, a lelassult mozdulatok, a kényelmesebb kávézás, a gyerek sürgetés nélküli megszólítása, a délután szuszogó békéje, a ráérős lapozgatás a festészeti albumokban – találni kéne néhány illusztrációt Orpheus és Eurydiké mítoszához –, a nyárról itt maradt levendulametszés, mind elmélkedésre való odaadott idők.
Talán ez a vasárnap kulcsa, ez az odaszánt idő. A nem fukarsággal, aggodalommal elspórolt pillanatok. Az elvesztegetett percek miatti rettegés hiánya. A bizalom, hogy nem történhet semmi baj, megengedhetjük magunknak, hogy ne tartsuk eszünkben az órák múlását, hiszen a nyugodalom napja akkor tökéletes, ha nem megkülönböztethetők benne órák és percek, az idő lényegtelenné válik, ha nem egzakt, ha feloldódik Madeleine süteményének illatában.

Azt gondoltam, a mai naplóba még a vasárnapot megtisztelő csiga történetét fogom idemásolni, akiről Kamarás István írt Csigamesét gyerekeknek és felnőtteknek. Vendégszöveggel dolgozni manapság nem szentségtörés, és a szerző is biztosan megbocsátja nekem a rövidített változatot.
Tehát elöljáróban annyit, hogy Csiga a szöveg tanúsága szerint valószínűleg római katolikus, mint kiderül, nem a bigott fajtából és a szöveg szabadon behelyettesíthető bármely vallás liturgiájának szövegével:

Csiga szombat reggeltől hétfő estéig rendre eltűnt a kertből, ahol barátaival élt. Nem merték faggatni,
„…pedig Csiga szívesen elmondta volna, hova. Mint ahogy el is mondta egyik vasárnap reggel az első harangozáskor az imádkozó sáskának, aki szintén a misére sietett, de megállt egy pillanatra egy útszéli kereszt előtt, amelynek árnyékában ott pihent a Csiga.
– Dicsértessék a Jézus Krisztus! – köszöntötte Imádkozó Sáska.
– Szervusz! – köszönt vissza a Csiga.
Az Imádkozó Sáska igyekezett nagyon barátságos lenni, miközben próbálta megemészteni, hogy Csiga egyszerűen „szervusszal” válaszolt a „dicsértessékre”. „Persze, lehetséges, hogy valami liberális ateista”, gondolta szomorúan.
– Mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezősködött az Imádkozó Sáska.
– Misére igyekszem – felelte a Csiga.
– Te szegény, egy hét alatt sem érnél oda – sajnálkozott az Imádkozó Sáska.
– Tudom.
– És mégis minden vasárnap elindulsz?
– Vasárnap már késő lenne. Már szombat reggel elindulok,
mert a templom messze van. – magyarázta a Csiga.
– És félóra múlva kezdődik a mise.
– Tudom, amikor majd harmadikat harangoznak.
– És ha harmadikat harangoznak, akkor majd mit csinálsz?
– Megállok, s hallgatom a misét.
– És mindig ott állsz meg, ameddig elérsz a harmadik harangozásra?
– Hát persze, látom, már kapisgálod.
– És akkor neked ott lesz a mise?
– Akkor és ott.
– És gondolod, hogy a miséd érvényes lesz?
– Ezt a kérdést nem értem – felelte a Csiga. – Hogyan lehet érvényes egy mise?
– Úgy, hogy odaérsz időben, és rendesen viselkedsz.
– Ó, hát akkor az én misém is érvényes, mert mindig odaérek időben, és mindig rendesen viselkedem.
– De az Isten szerelmére, hova oda?
– Hát oda, ahova.
– Könyörögve kérlek, beszélj világosabban!
– Mit van ezen mit nem érteni? Ahol éppen meghallom a harmadik harangszót, hallod, ott lesz nekem a mise.
– Neked?
– Hát még ki másnak? De most kivételesen neked is.
– A harmadik harangszó. Uram, irgalmazz! – jajongott az Imádkozó Sáska, aki még soha életében nem késett el miséről.
– Dicsőség a mennyben az Istennek, és a földön békesség a jóakaratú élőlényeknek! – imádkozott az Imádkozó Sáska.
– Ezek vagyunk mi – súgta a Csiga. – És most hunyd be a szemed és fordítsd a nap felé.”

Hát, valahogy így.
Most, ahogy átolvastam, kicsit emelkedettre sikerült ez a mai bejegyzés, nem is éreztem közben, hogy ennyire, de nem írom át. Ez így alakult. Ma sikerült elemelkednem. Pedig általában olyan nehéz ellenállni a gravitációnak. "
Molnár Krisztina Rita