Szeretem, hogy

reggelenként ködborította tájra ébredek. Itt az ősz, én már régóta tudom, idén már augusztus közepén megérkezett. A sok eső tönkretette a bőséges paradicsomtermést a kertben, de nem baj, mert ez is hozzátartozik a tanulási folyamathoz. Egyszer majd tapasztalt kertész leszek, valamikor sokára, most még csak tanulok. Tanít a természet.


Ha lenne egy hegedűm és játszani is tudnék rajta, ködös reggeleken zeneszóval ébreszteném a családom. Az asztalon az elkészített tízórais dobozok, mindegyiken egy piros alma, én pedig addig mind muzsikálnék, míg az összes borzas kislány ki nem kászálódik az ágyból. Ilyesmiket képzelek el néha magamban, mintha nem tudnám, hogy én is egy álomszuszék vagyok. Egy Schlafmütze. Örüljek, ha van időm reggel megfésülködni. Örülök is, meg annak is, hogy minden egyes sietős anyukában ott látom azt a kék köntösbe burkolózott, mezitlábas lányt, aki reggelenként hegedülni szeretne lótás-futás helyett.