Friday, April 13, 2012

Nekem ne

mondja senki, hogy a boltoskisasszony azért ajándékozott meg egy rózsaszín, fehér pöttyös csokoládétojással, mert észrevette volna az épp kifizetett cók-mók pakolgatása közben a bennem lakó, boogiet dúdoló gyermeket. Pont hogy nem vette észre. Kedvem lenne sose megenni. Odaadnám inkább  én is valakinek, akinek sok a csomagja, s nem látszik a benne lakó gyermek, aki ugyancsak nem enné meg, hanem odaadná valakinek, s mind így, míg a világ kereksége okán egyszercsak visszakapnám. Akkor annyi felé osztanám, ahányan vagyunk. Pont jó lenne majd a fél fogunkra ebéd után desszertnek.

12 comments:

Katalin said...

Életem legszebb mondatát olvashattam itt ma.

majd, ha kibőgtem magam, elmondom, mennyire fontos vagy nekem


szép hétvégét Márta)*

zazálea said...

óh,én biztosan őrizgetném, már olvadna, meg összetörne, mert megérdemelném, h ez történjen, önző vagyok, az hiszem

Katalin said...

visszatértem, mert már el tudom olvasni mégegyszer, meg mégegyszer a posztod a könnyeimtől...:)))

és arra gondoltam - ha megengeded, beleegyezel, elfogadod - a kis tojás képe a neten körbejkárhat, adhatnán egymásnak láncként, és jövő Húsvétra vissazjutna Hozzád...

mit szólsz?

VRJúlia said...

Merészkednék bekérezni a sorba...ez pillanatnyi bátorság részemről...
:)Júlia

Mági said...

Lehet, hogy most az egyszer a szívére hallgatott...

Éva said...

Gyerekkorom egyik kedvenc meséje volt a " Visszajött a répa" című. Nyuszikák ajándékoztak egymásnak répát, míg egyszer csak visszatért az eredeti gazdájához.

Lea Mónika said...

ez olyan volt, mint egy szép kis mese!:)

iri said...

Mennyire Martas ez is, s megis mindannyiunk szive szerint szoltal, mesterien!

Monika said...

Mártám!!!!.....:)

eSti said...

Azt hiszem épp most osztottad annyi felé... (sőt!) Köszönöm.

márta said...

Katalin, attól eltekinte, hogy tényleg nem tudhatom, milyen emléket hív elő benned egy csokitojás, mégis attól tartok, te még nálam is sírósabb vagy. :)

A tojásláncot nem tudom, (bár teljesen biztos vagyok benne, hogy igenis visszajutna hozzám), kicsit mégis attól tartok, ha a történetet elolvasva szeretné is valaki jelképesen, felszólítás hatására máris beindulnának a teljesen természetes emberi reakciók: hogy inkább nem. Én is ilyen vagyok. Nekem teljesen elég ez a néhány aranyos hozzászólás.

Mindannyiótoknak köszönöm, hogy megálltatok itt egy pillanatra :)

Mike Adina said...

ez olyan cuki volt!