Innsbruck

Hogy mi marad meg végül felejthetetlen emlékként egy-egy utazásból - most éppen ebből, melynek első teljes napját, Pünkösd vasárnapját, Innsbruckban töltöttük, ahol kerestünk egy templomot, hogy részt vehessünk az ünnepi istentiszteleten, ahol bejártuk a város majd' összes múzeumát s ahol azért kértem meg egy zenegép-kiállítás tárlatvezetőjét, hadd hallgathassam meg a Too much heaven-t, mert így szerettem volna búcsút venni a Bee Gees-től - nem tudom.
A gondolatok, kíváncsiságok, történetek, életérzések - mi más lehetne bármilyen utazás értelme? - a két magammal vitt könyv (Tolsztoj Háború és békéje, Hesse Üveggyöngyjátéka), a látni, átélni és éreznivalók kapcsán születtek meg bennem. Feledékenységemnek hála, amit nem firkáltam be azon nyomban a fekete kisfüzetbe, mind tovaszállt, remélem nem a semmibe.
A füzetbe leginkább virágokat, faleveleket préseltem mondatok helyett. Hálás vagyok, mikor megállítják az autót a kedvemért, s én visszaszaladhatok egy-egy érdekes kis növénykéért. Ez mindenképpen megmarad: a forróság, az útmenti por, a felém tanúsított jóindulat. Néhány nappal később, Horvátország déli, az északinál jóval kopárabb vidékén sárga virágok nyíltak mindenütt az út szélén. Minden virágnyíláskor visszavágyódik majd oda - így tartja a legenda - ha a megfáradt, térképnézegetésben kissé összezavarodott vándorlány ezek édes, finom illatát belélegzi. De ez egy másik, feljegyzésre talán nem is érdemes aprócska történet.