Saturday, August 11, 2012

Un poco Adagio.

Szükség van egy menedékre, mikor odakint barátságtalan az élet. Egy olyasmi rejtekhelyre, mint meséskönyvek rajzain a falevél-esernyők, alattuk a kis tanácstalan bogarakkal. Nem olyanra, ami önvédelem okán jól elzár a világtól, hanem ami épp annyira erős és törékeny, mint egy gondolat vagy érzés, mely segít, hogy akármi is történik, közben figyelmes és formálható maradjak.

(A cím a Clementi-féle Sonatinéből van, annak örömére, hogy ma reggelre sikerült végigböngésznem az egész hosszú, gyönyörűséges kottát. Kérdeztem is Annácskától, hasonlít-e szerinte az én játékom mondjuk ehhez:

s ő némi gondolkodás után, végtelen jóindulattal azt felelte, hogy : Igen, egy kicsit...)

7 comments:

Katalin said...

IGEN

Gonda Hajnalka said...

Akkor az úgy van...tehát már örülhetsz! A gyerek hallott hasonlóságot... Ez IGEEEN!!!!

VRJúlia said...

Tudják, érzik, mit kell mondaniuk...
És számukra édesanya mindig legügyesebb -legszebb.
Ezért érdemes!

Monika said...

Hát ,mit mondjak,ez a darab azért nem éppen a nagyon könnyű kategória!!!Jó pörgősnek kell lenni hozzá.....

Katalin said...

annyira megérintett ez a bejegyzésed...végül meguntam, hogy örökösen visszavisszakattintok, hogy újra és újra elolvassam: ezért kimásoltam, és a táskám zsebében tartom, mint más a zsebtükröt:))

(majd egyszer elmesélem, miért ilyen nagyon fontos ez nekem)

Éva said...

Jó ez a tanácstalan bogaras dolog!:-)

márta said...

:)

Katalin, jó, majd egyszer meséld el.