Méretéhez képest

mindenképpen nagyon sokat beszélek immár erről a kertről. Pedig mindössze három virágágyásról van szó: egy a ház előtt, egy a ház mögött s a harmadik, amelybe fektetett magvak és munka sokáig feleslegesnek vélődött látszódni, egészen hátul. Soha többé nem tudok úgy nézni más kertjére, vagy akár csak egy cserépnyi növényre, hogy ne tudnám, mennyi hétköznapi kis ünnep lehet mögötte: a kockázatvállalásé s az elengedésé, (- a virágzás s termés ajándékait végül is nem mi osztogatjuk -) s a megnyugvásé, hogy egy maroknyi áldott föld segítségével képesek vagyunk otthont teremteni, bárhol is legyünk a világban.

*****
"hát persze hogy van, hogy hát természetesen ez a kert, ha a könyv tényleg elveszett is, azért nagyon is létezik, hogy kétségtelenül el van rejtve nagyon, de valahol minden tavasszal új életre kel, és minden télen nyugalomba tér, egy egészen kicsi kert, szól az eredeti leírás, egy nagy kolostor érdektelen, senki által fel nem keresett, nem látogatott, elhagyatott részében...
ez a kert magának a kert gondolatának a végső kiteljesedése, mivel a legpontosabban úgy lehetne jellemezni, hogy alkotója 'elérte az egyszerűséget' "

(részlet a világ(om) egyik legszebb könyvéből:  Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó)