Még próbálkoznom

kell, hogy - még mielőtt elfogynának - néhány pont olyan kis szőtt darabot készítsek maradék zöld és szürke mohair fonalaimból, aminőt én kigondoltam. De addig is. Nem tudom eldönteni: a magyar szöveg és szövet,  vagy a német der Text és das Textil fejezik ki jobban a szavak és fonalak közötti rokonságot, s nem csak azért, mert egyik nélkül sem tudom elképzelni az életemet. Ami az elsőt illeti: múlt évben mintha az orosz írókat részesítettem volna előnyben, de idén egyértelműen és előreláthatóan a Thomas Mann által szőtt szövegeket, például ilyesmik miatt, mint a József és testvéreiben, mikor arra a kérdésre keresi a választ, miért nem stabil városban, miért inkább sátorban és pusztaságban lakott Jákób a fiaival:

"Így kellett lennie, mert oly Istent szolgáltak, akinek lényege nem a nyugalom és a fészket vert kényelem volt, oly - jövendőt tervező - Istent, kinek akaratában nagy és homályos és messzire ható dolgok voltak keletkezőben, aki tulajdonképpen vajúdó szándékaival és világterveivel együtt maga is csak keletkezőben lévén, a nyugtalanság Istene volt, Gondisten, aki azt akarta, hogy keressék, és akiért mindig szabadon, mozgékonyan és útra készen kellett állni."

Egyébként ma estére nagyon elfáradtam. Kimentem hát a csontokig hatoló hidegben a domb tetejére, mert ilyen közel, csak egy karnyújtásnyira vannak erőforrásaim - hallgatni a csöndet, megnézni a naplementét, megköszönni mindent.