kisasszonnyá válni sokkal nehezebb, mint hernyóból pillangóvá. Hosszadalmas, frusztráló vándorút, főleg ha öntudatos testvérek s a helyzet magaslatait csak távolról szemlélő anya is nehezíti a dolgot.
Hogy mindez jó és szükséges a majdani szárnyaláshoz, az még a jövő édes titka.
Most még az ejt kétségbe, hogy látom a magányt, ahova engem nem engednek be.
Tudom, a feleselés, sértődöttség s ajtócsapkodás mögött egyszerű kérés van: szeressem mindenképp. Közben én is csak ember vagyok, s bár kifogyhatatlan a forrás, ami éltet, mégiscsak egy ember, a saját magányommal, sértődöttségemmel, az ajtót pedig néhanapján, jaj, én is bevágom.
Ilyenkor - ha már eddig nem jutott eszembe - kell gyorsan letakarítani a káoszt a nagy asztalról az ebédlőben, s elővenni valami egyszerű kártyajátékot. Minden kártyajátékunkból hiányzik néhány lap, ezek ugyanott vannak, ahol a páratlan zoknik párjai. Vagy négyfelé osztunk egy másik felén tele-matekezett lapot, s lejátszunk néhány fordulónyi Ország, város-t.
Legkésőbb ekkor elkezdünk semmiségeken nagyokat nevetni, a könnyünk majd' kicsordul.
Mert az idő eltelik, s a gyerekek megnőnek így is, úgy is.
Fennhangon elszavalt - amúgy igaz és fontos - szentbeszédeink vagy megmaradnak, vagy nem. Nem tudom, fogalmam nincs.
A nevetés viszont begyógyítja a ki tudja miért fájó kicsi szíveket,
s a jókedv úgy kisimít így alvás előtt apránként mindannyiunkat,
mint gondos kéz dühösen összegyűrt, kukába hajított papírfecniket.
(Ui: szívesen fogadok sietős reggeleken is játszható, néhány perces játék-ötleteket. )
10 comments:
Olyan igazi, őszinte a mai bejegyzésed is, mint mindig!
Köszönöm!
Bár már lejárt, (elfelejtettem mondani) de jelöltelek az idei goldenblogra és szavaztam is Rád. Nekem Te vagy a nyertes Márta. Szép napokat. :)
Minden olyan tiszta és egyszerű a világban, ha itt vagyok.
amikor azt olvasom, hogy versenyre lökik a blogod (anélkül, hogy megkérdeznék, akarod-e) meg meglátom, hogy sokan kezdik követni, anélkül, hogy valóban olvasnának, valami furcsa érzés fog el...vegyes: nem tudom leírni, mert a szavaim sokszor félreértik, de olyasmi, mint mikor herendiben adnak enni a szomszéd macskájának (na ez is félreérthető)
szóval, annyira személyes és nagyon értékes, amit leírsz, és mégis olyan, hogy mindenki tanulhat belőle...
még a kellemetlenségeket is áldással tudod tudatni
:))
a rosszkedvű, rohanós reggeleken lehet olyan csacskaságokkal elvenni a horzsoló éleket, hogy pl. kizárólag eszperente nyelven csevegjetek reggelre kelve, elmenetelhez...
vagy valami közös színt keresni (ma pl. mindenkin legyen - vagy vigyen magával piros színű valamit
vagy az első emberrel akivel találkozik valami jót kell tenni..
vagy sok apró részletből ki kell rakni egy képet(aki arra jár, rak hozzá pár jó darabot,
vagy barchoba
:) esetleg félpár zoknik keresése? :))
Kedves Márta!
Ez a mai bejegyzésed,olyan csodálatos,mint egy gyönyörű költemény!!!!
J.Balatonról
Köszönöm nektek!
Tamara, köszönöm a jelölést, gondolom, te voltál az egyetlen, aki szavazott rám. :))
Katalin, a félpár zoknik keresését leszámítva (attól megbolondulnánk) csupa zseniális ötlet, mindenképpen kipróbáljuk. Nagy szükségünk van a játékra.
"Tudom, a feleselés, sértődöttség s ajtócsapkodás mögött egyszerű kérés van: szeressem mindenképp."
Igen, erre van szükség: nekik is, nekünk is!
https://www.facebook.com/aKreativOtthon/photos/a.568096893268464.1073741828.566492160095604/758952797516205/?type=1&theater
Post a Comment