#aviláglegelkoptatottabbszava

a szeretet erősebb, mint a halál.

erősebb félrehallásoknál, félreértéseknél, konyhapulton hagyott megszáradt kenyérnél, padlóra esett vizes törölközőknél, számláknál, elveszített jegygyűrűnél, elfelejtett évfordulónál, szemem alatti sötét karikáknál, semmi kis rosszkedveknél is?

a szeretet legyőzi a távolságot.

legyőzi a közelséget is?

a szeretet elfogad olyannak, amilyen vagyok.

elfogad olyannak is, amilyen nem vagyok?

a szeretet olyan, mint egy ötszázeurós bankjegy. olyan, mint egy nagy csokoládés, tejszínhabos torta, tetején rumos meggyel. olyan, mint egy Nobel-díjas regény.

nincs szükségem másra, csak egy kis aprópénzre. 
lisztet, élesztőt, olajat és sót szeretnék venni belőle, mindennapi kenyerünket megsütendő. 
világhírű regényt írni pedig nem tudok. másfélét sem amúgy.
csak pár jó szót firkálok néha: semmi kis üzenetek a konyhaasztalon.
csak pár szép mondatot, néhány mindennapi küszködésből váratlanul felragyogó gondolatot - szeretettel a néhány barátnak, ( de leginkább csak saját magamnak,) kinek talán még szüksége lehet rá.

folyton

a szeretet nyomait keresem, amerre járok

látom az idős, hajlott hátú bácsi lépteiben, siet átfele az úttesten, minél inkább siet, annál inkább botladozik, fenntartja a komplett reggeli forgalmat, ügyetlen mozdulatokkal int oda időnként a világnak, bocsánatot kérve, hogy létezik, hogy lassú s vannak még tervei, talán csak zsemlét venni megy az unokájának

hallom az elbocsátott munkatársam hangjában, megölelem búcsúzóul, minden rendben lesz, mondom, örülök, hogy megismertelek, mondja, s én hiszem helyette is, hogy ez itt még nem a vég, hogy van lakója odafent az égnek

érzem a itató töredezett tapintásában, itt oltják szomjukat a macskák, a madarak s láttam, ahogy egyszer egy zöld kicsi gyík is

mindenütt keresem, leginkább ott, hol nem számít rá senki

- én úgy hallottam, a szeretet erősebb, mint a halál! -

örömre találok világom
szomorú tájain, amerre járok
örömre az arcomon, 
a szememben
liebesnachricht-ra életem
margóján, szépségre
autóm visszapillantó tükrében

nem szeretném

megmagyarázni tudni, de olyankor szokott előfordulni, mikor nem számítok semmi jóra.
ülök valahol, mondjuk az irodában, a számítógép előtt. gyorsnak kell lenni, okosnak, szépnek nem muszáj, csak pontosnak és tökéletesnek, szóval csupa olyasminek, ami nem vagyok.
s miközben küszködöm, egyszer csak - okkal vagy anélkül - majd kiugrik a szívem a boldogságtól.
mintha angyal szállt volna át a szobán, apró ajándékokat szórva szét a levegőben, nekem.
ez lehet egyszerűen csak egy jótanács, amit a kávéfőző előtt várva hallottam néhány perce a kolléganőmtől, hogy, mittudomén, hogyan kell gondozni az orchideákat.
egyébként úgy, hogy hetente egyszer teljesen fel kell tölteni a kaspót vízzel, majd fél óra után teljesen le is kell önteni róla.
a mi irodánkban a legszebbek az orchideák a világon!
itthon az én egyetlenemet hónapokig elfelejtettem meglocsolni, s azt is csak véletlenül vettem észre, mert pont eltakarta a függöny, hogy virágzik.
szerényen, fehéren, finoman, s mégis-mégis...
én nem nagyon tudok mit kezdeni mostanság a kegyelem fogalmával. nem tudom megmagyarázni, magamra vonatkoztatni, ingyen elfogadni. egyszer megkérdeztem volt valakit, akit megbántottam: mondd, miért nem büntetsz egyáltalán? már csak azért sem, válaszolta, mert épp elég nehéz végignézni, ahogy bünteted és bántod te saját magadat.
az elkoptatott szavak fényét visszaadni sokkal nehezebb, mint gondoltam. nem is nagyon sikerül.
inkább csak teszem a dolgom, s ha tollam hegyére pottyan véletlenül egy miniatür történet, leírom, amit megértek belőle:
kegyelem az, mikor szép hófehér virág nyílik az ablakomban.

David, az álnéven

itt élő menekült fiú, ki nem tudja még, maradhat-e, s ha nem, mégis hová menjen - haza már csak azért sem, mert nem szeretné, ha saját fanatikus családja oltaná ki életét - szóval, e sok mindent megélt fiatalember egy egészen kicsi plüss-egeret s egy egészen vidám gyerekkönyvet választott ma az istentisztelet után megrendezett bring-and-take vásáron*, mert hogy képzeljem csak el: magához fogadott a múlt héten egy kismacskát, neve ugyan még nincs, de szerette volna, hogy legyen mivel játsszon s legyen miből mesét olvasnia neki esténként.

* kipakoljuk használt, de szép és jó dolgainkat, mikre nincs már szükségünk - aki szeretné őket, ingyenesen elviheti

néha

azt képzelem, tudom, milyen érzés, ha egy gyűrött vonalas füzet a legjobb barátod. ez egyébként nem igaz, de attól még érzés, és tudhatom is, milyen az.
a kerti házikó fapolcán néhány kedvenc könyv. ezekben laknak a többi  egyetlen, legjobb barátaim. ez sem teljesen igaz amúgy, de attól még barátok, csak nem tudnak róla(m), pedig én ámulva lépek be mindannyiszor az általuk létrehozott csodálatos világokba.
magam választotta száműzetésem akkor foszlik semmivé, mikor kopogtat ajtómon a feltétel nélküli szeretet. s ha kopogtat, én ajtót nyitok. félreteszem a füzetem, a könyveim, teát főzök, majd addig beszélgetünk, míg ránk sötétedik. vagy fázni kezdünk az esti hűvösben, vagy lehull a szívről minden teher, vagy egyszerűen csak majd' elalszunk már a mondat közepén. az emberi lélek olyan gyönyörű.
lennék én is gyűrött vonalas füzet. lennék könyv valakinek a polcán, akit nem is ismerek. de leginkább lennék mások ajtaján kopogtató feltétel nélküli szeretet.
ha nem lehetek füzet, legyek bár csak egy lap.
ha nem feltétel nélküli szeretet, egyszerűen csak szeretet: törékeny, tökéletlen és emberi.
ha nem egy egész könyv, hadd legyek apróbetűs jegyzet, itt-ott a margón: itt jártam, éltem, szerettem, nem tűntem el csak úgy, nyomtalan.

ha újrakezdhetném.

ha újrakezdhetném az életem, a házasságom, az anyaságom s az összes barátságom, lett légyen az bármily felszínes vagy mély, nem biztos, hogy bármit is másképp tennék. mert adott pillanatban csak annyi eszem és szívem van, amennyi. s az életet visszafele élni sajnos nem lehet.
mégis. ha újrakezdhetném, talán valahogy így fogadnálak:
Isten hozott a világomban! Isten hozott a világodban! tudod mit? egészen biztos, hogy csalódni fogsz bennem.
persze, nem kezdhetem újra. nem is akarom. vagyok, aki vagyok, s ezen nincs mit se magyarázni, se sajnálkozni, se rejtegetni.
az a kérdés, hogy kellek-e így is.
s mikor átélem, hogy igen, kellek, akkor csoda történik.
az olyan szavak, mint kegyelem, remény, hit és szeretet, szavak, melyeket úgy, de úgy elkoptattunk, tönkretettünk, félreértettünk és kiforgattunk: újra élni kezdenek.
ragyogni. gyógyítani. éltetni. áldani.
( azért zártam be egy időre a blogot, mert nem tudtam, miről írhatnék még. azért nyitottam meg, mert jó lenne visszaadni valahogy a szavak eredeti fényét.)

amennyire

a reggeli ima, annyira a reggeli az asztalon.
amennyire a reggeli, annyira a reszkető kis pipacsok odakint a nyári esőben.
amennyire a pipacsok, annyira amit olvasok, írok és gondolok.
amennyire amit gondolok, annyira a melegszendvics s a hosszú ölelések ott, hol leggyakrabban keresztezik egymást útjaink: a fürdőszoba ajtaja előtt.
amennyire a fürdőszoba ajtaja, annyira a bűnbánat s a bűnbocsánat s a szív tisztasága s a hála őszintesége s az életszentség.
minden fontos, de a mindenhez én itt kevés vagyok.
legyen most elég annyi, hogy kimegyek, bár szívesebben olvasnék, tollasozni a kislányommal. s talán még annyi, hogy szeretettel hajtogatom össze utána a megszáradt konyharuhákat, miközben türelmes kedvességgel próbálom meg esetleg kideríteni az aktuális veszekedés okát, még ha csak egy eltűnt hupilila árnyalatú körömlakk is lenne az, akkor is.

magvető-blues

                     
                                        "ha a földbe esett gabonamag el nem hal..."

kis gabonamag a levegőben,
félúton valahol kéz és föld között:
úgy szerettelek

legyen imám talaj alattad,
legyen könnyem eső fölötted,
mosolyom legyen Nap, sóhajom szellő

s amikor egyszer majd
kalász kezd szökkenni, csodaszép
új élet s ragyogás belőled:
felejtsd el, engedd el
halálod fájdalmát,
ne sirasd, ne keresd:
a kéz, mely elvetett, pihenni tér

énekszó kanyarog, amerre
visz az út, aranyló
földeken érlel a kegyelem
aratást, kenyeret,
kinyújtott két kezet,
amíg a megfáradt
vándor lassan
hazaér

2016.07.06

kérdések, válaszok

folytatódik a blog? igen, folytatódik.
ugyanúgy, mint eddig? nem, nem ugyanúgy.
mi változik? minden. leginkább a szívem.
ezenkívül? írásaim az Egyetlen Olvasónak szólnak, aki igazán számít. az összes többi olvasó is egyetlen és számít is, de hozzászólás írására ezután nem lesz lehetőség. statisztikát évek óta nem figyelek. legyünk szabadok, én is, ti is.
méltó vagy az írásra? nem. és mégis: számomra ajándék és elhívás.
még valami? köszönöm. 
mit köszönsz? mindent.