megmagyarázni tudni, de olyankor szokott előfordulni, mikor nem számítok semmi jóra.
ülök valahol, mondjuk az irodában, a számítógép előtt. gyorsnak kell lenni, okosnak, szépnek nem muszáj, csak pontosnak és tökéletesnek, szóval csupa olyasminek, ami nem vagyok.
s miközben küszködöm, egyszer csak - okkal vagy anélkül - majd kiugrik a szívem a boldogságtól.
mintha angyal szállt volna át a szobán, apró ajándékokat szórva szét a levegőben, nekem.
ez lehet egyszerűen csak egy jótanács, amit a kávéfőző előtt várva hallottam néhány perce a kolléganőmtől, hogy, mittudomén, hogyan kell gondozni az orchideákat.
egyébként úgy, hogy hetente egyszer teljesen fel kell tölteni a kaspót vízzel, majd fél óra után teljesen le is kell önteni róla.
a mi irodánkban a legszebbek az orchideák a világon!
itthon az én egyetlenemet hónapokig elfelejtettem meglocsolni, s azt is csak véletlenül vettem észre, mert pont eltakarta a függöny, hogy virágzik.
szerényen, fehéren, finoman, s mégis-mégis...
én nem nagyon tudok mit kezdeni mostanság a kegyelem fogalmával. nem tudom megmagyarázni, magamra vonatkoztatni, ingyen elfogadni. egyszer megkérdeztem volt valakit, akit megbántottam: mondd, miért nem büntetsz egyáltalán? már csak azért sem, válaszolta, mert épp elég nehéz végignézni, ahogy bünteted és bántod te saját magadat.
az elkoptatott szavak fényét visszaadni sokkal nehezebb, mint gondoltam. nem is nagyon sikerül.
inkább csak teszem a dolgom, s ha tollam hegyére pottyan véletlenül egy miniatür történet, leírom, amit megértek belőle:
kegyelem az, mikor szép hófehér virág nyílik az ablakomban.
