Monday, October 30, 2017
Mikor
úgy érzem, elveszítettem valahol a mindennapok sodrásában az örömre való képességemet, vagy unatkozom, millió dolgom mellett és közepette is, vagy mikor olyannak tűnik a lelkem, mint egy lámpás, amit épp eloltottak - akkor visszamegyek oda, ahol még úgy emlékszem, égett a láng. Egészen egyszerű dolgokat teszek. Korán reggel sétálni indulok a hajamat ráncigáló szélben, színes leveleket gyűjtök, hazaérve gyertyát gyújtok, papíron kertet tervezek, hosszasan hallgatok, szavak nélkül imádkozok, ok nélkül is sírok, s végigolvasok, ha lehet, egy egész hosszú napot. Jelen vagyok. Leülök a konyhaasztalhoz, és nem sietek, magamat adom ajándékba, az időmet, a figyelmemet annak, akinek szüksége van rá(m). Nem ezektől tér vissza az öröm. De utat készít neki, s oly szükséges, mint hosszú idő után kinyitni egy bezárt szobában az ablakot. Oly szükséges, mint védeni a szívben a kicsi lángot. Mert ha kialszik, vele együtt elfogy az erő is, s szürke lesz, s fény nélküli, s elhagyatott körülöttünk a világ.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
9 comments:
jaj, annyira szeretem a fotóidat, úgy hiányoztak:)♥
az jutott eszembe (most egy hónapig nem volt számítógépem, és semmi netes elérhetőség sem volt), szóval az jutott eszembe, hogy amikor annyira meghibásodik egy PC, hogy gond van, sokat szokott segíteni, ha az időgépen visszaállítjuk a legutóbbi működőképes állapotát, (PC-n lehet ilyet tenni, de azt gondolom most - miattad most -, hogy a szívünkben is meg lehet próbálni a legutolsó helyes konfigurációt visszavarázsolni:)))♥
Köszönöm. A szavaid a mostani érzéseimet tükrözik.
Próbálok keresni valami kapaszkodót én is. Érdekes, hogy pont ma éjjel, mikor ismételten csak forogtam az ágyban, próbáltam egy szép gondolatot felidézni, egy jó érzést, visszamenni valahova régre, amikor azt éreztem, hogy most jó, most boldog vagyok. Gondolatban megvolt, vagy emlékeztem, pontosabban - de az érzést elvesztettem valahol... és az volt a legszomorúbb, hogy azt éreztem, nem is nagyon van lehetőségem rá hasonlóakat érezni.
De - köszönöm mégegyszer. A szavaid mindig jó iránymutatókká válnak...
Nahát, most én is így érzem magam, csak... hiába tudom, milyen út vezet ki az erdőből, mégsem indulok el rajta...
(a képek is gyönyörűek, mint a szöveg!)
jól látok egy menorát az utolsó képen (az ablakpárkányon?) :)
nekem néha mostanában akaratlanul is bevágódnak régi boldog korszakok, vagy csak mozzanatok...és ugyanazt érzem, jót , illetve mér attól jól érzem magam,
hogy de jó is volt, és most felidézni is az :) (akkor tán nem is eléggé...) ezt most nem irtam meg jól, de ha újra előjön, rögvest megteszem:)
ja, most látom: Shalom! :)
Annyira szép :) "védeni a szívben a kicsi lángot" Hédi
Köszönet és hála az írásaidért! Rengeteget adsz vele, ide jövök töltekezni, megpihenni és sokszor csak 1 szó, vagy gondolat kapaszkodóért. Ölellek, Márta Budapestről
<3
Köszi ezt az írást is a sok közül! :) Nem mindig könnyű óvni a lángot.
Post a Comment