Tuesday, October 3, 2017

Nem tudunk

másokkal sem annál sokkal szebben bánni, mint ahogy azt saját magunkkal tesszük, ezért van az, hogy az utóbbi idők képességeimet néha szinte hogy meghaladó erőfeszítései után én ma reggel sokáig aludtam, s miután felébredtem, sokáig maradtam az ágyban, sőt, ott ittam meg a kávét is, sőt, még olvastam is, és csak úgy néztem az ablakon át az októberi esőt, egyúttal megengedtem mindenkinek, a vendégnek is, hogy saját maga keresse meg és készítse el a reggelijét, és egészen őszintén beismerem, hogy nem tudok mindennek megfelelni, aminek kellene, nem is akarok, és még őszintébben hadd mondjam el, hogy nem vagyok tökéletes, és egyúttal megengedem mindenki másnak is ezen a világon, hogy ne legyen tökéletes.

10 comments:

L. M. Zsuzsi said...

Ó, hát mindannyian ezen morfondírozunk mostanában? de jó! én, még ha bele is törődöm a tökéletlenségbe, akkor is milyen nehéz nem szégyenkezni emiatt. Boldog ember, aki nem csak eltűri a hibáit, a gyengeségeit... akinek nem csak eltűrik a hibáit, hanem azokkal együtt szeretik... szereti magát. De ez néha lehetetlennek tűnik. Lehet, hogy csak ezt a "kell"-t lenne jó elfelejtenünk, nekünk, tökéletlenségünk miatt szabadkozóknak. Mert talán nem is kell megfelelnünk, talán csak mi hisszük, hogy kell. Lehet hogy ez a kell, ez nem is létezik :-)

Gyöngykaláris said...

... ennek megértéséhez, elfogadásához idő kell. Úgy látom, érzem, úgy 40+.... :)
Az avaros-lépcsős kép nagyon-nagyon tetszik.... sokáig néztem...:)

aliz said...

micsoda megkönnyebbülés... még olvasni is! :)

Anonymous said...

Annyira jó! Köszönöm :) A Micis képet is. H.

Bea said...

Időnként meg kell mutatni a határaidat másoknak, mert különben úgy tűnhet, hogy türelmed, teherbírásod, szolgálatkészséged a végtelent súrolja, pedig abba az ember egyszer csak belefásulhat. Szép írás.

Betti said...

Ez nagyon jó! És a képek is. :)

meli said...

Kedves Márta! Ismeretlenül is nagyon köszönöm Neked ezeket a sorokat.

Éva said...

Tanultam belőle, mint mindig.A szépsége elért hozzám.

Kósa Márta said...

Mennyi időmbe tellett a FELISMERÉS.
Jaj, de soká hajszoltam a tökéletességet.
Túl soká.

Adina said...

Bárcsak így lenne... megengedni magamnak, másoknak, az életnek, hogy nem tökéletes...