Dicsőség Istennek.

Tudom, szabad jönni, ahogy éppen vagyunk.
Mégsem jöttem ma, pedig voltam, mintha csak valami hullámvasúton ülnék, vidám, tettrekész, mérges, kétségbeesett, békés, dühös, reményteljes, reménytelen, túlterhelt, közömbös, nyugodt. Így estére pedig egyszerűen csak túl fáradt.
Ha én nem is, így utólag már látom, hogy jöttél Te.
Ott voltál végig a mosókonyhában, a reggeli kávéban, a lengedező szélben, minden nehéz érzelemben, az összes füstbe ment tervben.
Olyanok ezek a napok, mint a betűk a papírdarabon, amit az asztalon találtam. Mai feljegyzések. Próbálom kitalálni az értelmüket, bár, hogy egészen pontosan mit jelentenek, valószínűleg úgysem tudjuk meg. Mégis gyűjtöm őket. Örülök minden eltévedt betűnek. Minden ragyogó szándéknak. Minden, a valóság talaján porrá tört jóakaratnak. Mert sikertelenül is értékes. Mint minden elfelejtett szó, mint minden küzdelmessé vált élet.
Dicsőség Istennek.