most írok, időnként feltűnik az üzenet érkezését jelző villogó zöld fény a laptop mellé letett telefonomon. Ezekben a napokban sűrűn váltok üzenetet az egyik legjobb barátnőmmel - tegnap műtötték a lábát, nagy fájdalmai vannak. Amúgy nem vagyok a nap minden percében elérhető, s valószínűleg sokkal kevesebbet telefonálok, írok, válaszolok, mint ahogy az egy igazán jó baráttól joggal elvárható. Tudom, tudom.
Soha még ennyire nem vártam gyógyulásra, a valóban súlyos betegségekkel, szomorúságokkal küzdő ismerőseim, barátaim gyógyulására, s az egész világéra. Talán ezért vigasztalódom meg, ahogy sorban javítom a ruháinkat - mert amíg öltögetek s várom, hogy végre hasson az üzenetek másik végén a fájdalomcsillapító, addig sem érzem magam teljesen tehetetlennek. Valahogy könnyebb elhinni, hogy az apró gesztusok is számítanak, s a talán nem jó helyen, nem jó időben kimondott szavak is. A jelenlét akkor is elegendő, ha tökéletlen. Semmi kis molyrágta vászonszatyorra hímzek tavaszi virágokat. Így fejezem ki a köszönetemet, egészen kis mértékben így járulok hozzá a világ gyógyulásához. S szerintem ez így - szép.
2 comments:
Pontosan így!
Te minden javítanivalóból valami szépet tudsz kihozni. Kivirágzik általad minden. Én is gyógyulást kívánok neked, a barátnődnek és az egész világnak. Rátok és ránk fér mindnyájunkra. Igenis, az apró gesztusok számítanak. Hinnünk kell benne! Szép hétvégét kívánok.
Post a Comment