Otthon elvitelre.

A mindennapi, analóg tárgyakhoz való viszonyom leírására nem biztos, hogy a "szeretet" a legmegfelelőbb szó. Vagy a ragaszkodás. Vagy a gyűjtögetés. Akkor már talán inkább a megbecsülés. Nagyra értékelem a szolgálatot, amit nyújtanak, megbízhatóan, hűségesen, nap mint nap. Egy vágódeszka, egy jól vágó kés, az ébresztőóra, számológép, hegyező - megkönnyítik az életemet. Lehetővé teszik a munkámat. Úgy tekintek rájuk, mint sok-sok kézzel fogható ragyogó ötletre, valakinek a valóra vált álmára. Van néhány kedves tárgy, ezeket mindig magammal viszem, ha elutazok, vagy ha egyszerűen csak dolgozni indulok: termoszt és teafüvet, s percek alatt otthon érzem magam, ahol találok hozzá egy vízforralót is. A naplómat. Egy igazán jó töltőtollról s hozzá illő gyönyörű szép színű tintákról még csak álmodom. A kis virágos pénztárcát, melyben a kávéra és parkolásra való aprópénzt tartom. Egy-két könyvet. Mondhatni, mindig van nálam egy táskányi ideiglenes otthon. Az a néhány egyszerű, talán csak számomra értékes tárgy sokkal több, mint kellék vagy eszköz, melyet megérkezéskor sorban kipakolok az asztalra. Lényeges szerepük van a munkakedv fenntartásában, a képzelőerő fejlesztésében, a derű ápolásában, s a remény - mint emberhez leginkább illő, küzdelmes feladat - mindennapi kiművelésében.