Monday, July 12, 2021
Képeslap.
Ma reggel gyalog mentem végig azokon az utcákon, melyeken máskor autóval hajtok át. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy igazán különlegesen induljon a nap. Nyolc előtt néhány perccel a gyerekek már iskolában vannak, a nálam pontosabban érkező alkalmazottak már az íróasztaluk mögött - alig járt valaki az utcákon. Gyakran mondogatjuk, olyan helyen élünk, dolgozunk, ahol nem történik soha semmi. De ma reggel annyira gyönyörűnek láttam ezt a semmit. Beérve az irodába kérdeztem a kolléganőmet, mi újság, történt-e valami érdekes a hétvégén. Á, dehogy, itt nem történik soha semmi, mondja, mint mindig, majd csak eszébe jut ez-az, pletykák, hírek, kisvárosi szörnyűségek. Bekapcsolom a számítógépet, előveszem a termosz teát, töltök belőle magamnak. Kezdődhet a munkanap. Az adóhivatal épületén épp az odaérkezésemkor átkapaszkodó napsugár fényét még sokáig hordozom. Belülről melenget. Munkakedvvé válik. Hétköznapi ragyogássá, apró, semmi különös szöveggé egy virtuális képeslap hátulján.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
8 comments:
Teljesen azt hittem elsőre, mikor az instagramon láttam a képeket, hogy nyaralás. Csodaszép ez a kisváros!
Köszönöm a bejegyzést, és a képeket :) Csodaszép vagy Márta!
Én tavaly március óta home office-ban dolgozok... Hiányzik az irodám, az emberek, a kapcsolatok... az amit leírsz. Egyik napról a másikra változott meg minden. Az évtizedekig tartó rutin...
De próbálom azt élvezni, ami van. Hédi
Azt hiszem, manapság nagyon túlértékeljük a "valamit" - a szenzációsat, a megszokásból kizökkentőt, a szórakoztató újdonságot... Olykor még mi, introvertált szemlélődők is átvesszük a korszellemnek ezt a viszketeg, hiszteroid várakozását. Miközben pedig az élet szövetét ez a megnyugtatóan folytonos "semmi" adja, ebben tud jól beágyazódni, és gyökeret ereszteni, gyümölcsöt hozni az élet, minden más "esemény" csak fűszer. Ha csak abból állna az élet - sóból, ecetből, csilipaprikából... - egyáltalán nem táplálna, csak szétmarna minket belülről. Nagy áldás, hogy megadatott nekünk ez a csöndes "semmi".
Az egyik képen látom, hogy képeslapok vannak egy állványon. Ezek szerint még mindig küldenek az emberek egymásnak. Rászánják az 50 centet, és a képeslap hátuljára sorokat róva gondolnak a másikra, esetleg tudatják azt, hogy merre járnak, és hogy ott sem feledkeztek el róluk.
Jó pár évvel ezelőtt én is küldtem képeslapokat, de számomra ez az időszak már elmúlt, fel kellene éleszteni újra.
Már annyiszor írtunk erről, és arról, hogy a vágyunk megvan arra, hogy visszatérjen ez a lassan múlttá váló szép szokás. Így legyen! Míg van képeslap, minden lehetséges.
Iskola július közepén?
Brrrr...
Nagyon szép vagy Márta, ragyogsz. Irigylem azokat az embereket, akik ha akarják reggelente gyalog tudnak menni a munkahelyükre. Régen,amikor még olyan helyen éltem, ahol busszal tudtam közlekedni, direkt leszálltam kilométerekkel előbb, hogy hajnalban sétáljak egyet a városban, alig emberekkel az utcákon, kirakatokat nézelődve vagy csak a körülöttem lévő világot. Annyira hiányzik ez! Ha tehetném mindig így csinálnám, de sajnos ahol most lakom a buszjáratok hiánya nem teszi lehetővé. :(
Nagyon jó képek!Barátságos csendes kis varos!Mindig örvendek mikor magadról is teszel képet!
Szép kis hely, s jó látni a mosolyodat, Márta!
Post a Comment