Tegnap eszembe jutott egy régen, nagyon régen - egészen pontosan harminckét évvel ezelőtt - kimondott "igen". Tizenöt éves voltam, és teljes szívemmel igent mondtam az Istenben való hitre, s ezt ki is fejeztem a keresztségben. Utólag lehet mosolyogni, ugyan mit tudhatná egy tinédzser, mire mond igent. Mégis, hiszem, hogy ezeknek a ragyogó hittel és tudatlansággal kimondott szavaknak jelentőségük van. Még akkor is, ha emberileg nézve lehetetlen megfelelni a kihívásnak.
Dietrich Bonhoeffer fogalmazta meg egy, a legjobb barátja esküvőjére írt beszédben, hogy most ők kötik, ők hordozzák a házasságot, de majd, ahogy telik az idő, a házasság fogja hordozni őket.
Nem szoktam különösképpen megünnepelni a keresztségem évfordulóját. Őszintén szólva az elmúlt harminckét év alatt egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor jutott eszembe. Még a keresztségi igémet is hosszasan kellett keresgélnem. Ruhád legyen mindig fehér, és fejedről ne hiányozzék az olaj! (Prédikátor könyve 9:8) Egész életemben azt hittem, ez egy parancs, egy tennivaló, felszólítás, hogy vigyázzak. Talán most először olvastam el kontextusban, a körülötte levő szöveggel együtt. A Prédikátor könyvét a felületes olvasó könnyen értelmezheti jobbára pesszimista, búbánattal bélelt szövegek gyűjteményének. Nincs új a nap alatt! Minden hiábavalóság! De az én mondatom arról szól, hogy úgy éljem az életet, mintha ünnep lenne, mint ahogy az is! A fehér ruha ünnepi ruhára utal, az olaj pedig finom kozmetikumra, szépségre, színekre, illatra.
Egyetlen szónak, mondatnak is ereje van. Képes rá, hogy jelentőségteljes módon formálja az életet. Egy beporosodott keresztségi vagy konfirmálási vagy bérmálkozási igeszakasz képes - akárcsak a házasságkötéskor kimondott igen - valamilyen titokzatos módon hordozni a viharoknak és kétségeknek kitett hitet. Még akkor is, ha elfelejtjük, vagy, mint ahogy én, egy életen át félreértjük. Mert valóban, valamiért mindig is arra törekedtem, hogy ünnepként éljem meg az életet, a mindennapokat. Csak most látom, ez a törekvés nem magától értetődő. Ajándék. A hit ajándéka.
Tegnap ezt ünnepeltem. Behoztam a kertből egy szál fehér virágot, odatettem az asztalra a könyveim és a szívét kívül viselő dísz angyalka mellé, ami mindig azt juttatja eszembe, hogy ne féljek megmutatni a világ(om)nak a szívemet.
Ez az írás számomra nagyon személyes és azért született meg, mert az előző bejegyzéshez írt kommentekben többen kértétek, írjak a hitről. A világhálón egyébként rengeteg rossz minőségű, gyermeteg, szűk látókörű írás található a hitről, s az egyik legnagyobb félelmem az életben, hogy esetleg még én is teszek hozzájuk néhányat. Egyik kedvenc íróm, Frederick Buechner mondta egyszer, hogy ő azért nem lesz soha igazán ismert, sikeres író, mert a könyvei a nem hívők számára túl vallásosak, a hívők ítéletében pedig túl szekulárisak. Én - az ehhez tartozó kihívásokkal és lehetséges félreértésekkel együtt - szívesen tartózkodom az írásaimat illetően ezen a keskeny határon.
(Holnap éjfélig még lehetséges kérdést, észrevételt írni a játék-bejegyzéshez, s ezáltal megnyerni egy szeretettel összeállított apró ajándékcsomagot tőlem. Köszönöm a már eddig beérkezett sok ötletet, témát. Nagyon örülök mindegyiknek!)
8 comments:
🤍🤍🤍köszönöm Márta!
Piroska
Keresztény családból származom, Istenben való hit nem volt a mindennapjainkban, nem jártak a szüleim, nagyszüleim templomba, engem pedig születésemkor nem kereszteltek meg, mert az Édesapám azt mondta, majd eldönti, mikor ő érett lesz hozzá. Mindig úgy éreztem, hogy ezt jól tette, hogy ez egy ajándék volt tőle, mert bár Istenben soha nem kételkedtem, nem éreztem kényszert, hogy a keresztséget felvegyem és jó volt, hogy lehetőségem van dönteni egy ilyen fontos dologban. Drága Édesanyám mindennap délben imádkozott. Az erkélyajtóhoz ment (nem tudom miért pont odat), kezében tartotta a mindig a nyakában lévő láncon a keresztet és imádkozott. Értem, Apuért, a világért (egyébként Nagymamám is így tett). Tudtuk, láttuk, hogy ezt csinálja, soha nem zavartuk ilyenkor. Amikor meghalt, az elviselhetetlen fájdalom mellett nem is tudom hány nappal a halála után az mart belém hirtelen, csak úgy, hogy értem már soha többé senki sem fog imádkozni. Annyira hirtelen és váratlan volt a felismerés, hogy ma is érzem. A következő hirtelen és váratlan esemény az volt, hogy ültem a kocsiban, valahová mentem és egy hang nem hangosan, nem ellentmondást tűrően, hanem kedvesen, csendesen, de határozottan azt mondta, hogy "meg kell keresztelkednetek". És abban a pillanatban tudtam, hogy megyek és elindítom azt, hogy ez így legyen. A fiam kicsike volt, őt megkeresztelték néhány napon belül (érdekes, hogy tudtam azonnal, hogy ki az, akit Keresztapának kérek fel, pedig nem voltunk olyan húdenagy szeretetben (rokon), állandó kapcsolattartásban, de ez a név volt bennem az első és egyetlen, ami megjelent. És milyen jó, hogy így döntöttem, nagyon szeretik egymást, és számíthatnak egymásra mindig. Én hittanra jártam, tanultam, kérdeztem, és aztán eljött a nap, hogy én is meg lettem Keresztelve. Nagyon szeretem az érzést, az emlékeit, ahogy eljutottam oda. Hálás vagyok a hangnak, az érzéseknek, örökre és annak is, hogy az Édesapám megadta ezt nekem, hogy felnőttként élhettem meg, így emlékszem mindenre. Betty
ez gyönyörű, Betty 🕊
Köszönöm szépen. Én ezért (is) szeretem a gondolataidat, mert eszembe juttatnak én történeteket (is), amire szükségem van és erőt merítek belőlük. 💜 Betty
Kedves Márta!
Az én bemerítő igém a következő: "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, és ők követnek engem.
Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket a kezemből. "(Jn 10, 27-28)
Engem Jézus 2012-ben mentett meg.
Èn is hálás vagyok Iseetennek,hogy így külön bejegyzést szenteltél ennek az eseménynek... köszönöm neked is.Legyèl áldott, köszönöm hogy vagy ès hogy írsz.Règi olvasod cseniko@yahoo.com Erdelyből.Ja a játékhoz is írtam,de nem azonosították be magam.A hitünk hétköznapi megélèse volt az egyik tèma...
Igen, talán az a legszebb a bolgodban, hogy egy egyszerű kávéfőzést, vagy csokor készítését, vagy pláne a németországi folytonos esőt is ünneppé tudsz/tudod varázsolni. És ezzel rávilágítasz a mi apró kis ünnepeinkre.
♥
Post a Comment