Az öltözködésről.

Azt hiszem, egy késő nyári reggelen indult el bennem az az egyszerű játék, amiről most próbálok írni. Valamiért át kellett mennem a szomszédba, s gyorsan felöltöztem abba, ami a ruhásszekrényt kinyitva éppen a kezem ügyébe esett: egy fehér rövidnadrág amit a lányom ruhatárából kölcsönöztem ki egy ideje, egy fehér kötött pulóver, egy pár puha karácsonyi zokni, rózsaszín gumipapucs, s mivel hűvösnek tűnt a reggel, még felvettem a rövid, derékig érő őszi dzsekimet is. Csak akkor tűnt fel, milyen viccesen nézek ki, mikor többen is kedvesen kinevettek - nyilván az összes szomszéd épp akkor lépett ki az utcára, amikor én -, s megkérdezték, nem fázok-e. Hazatérve lefotóztam magam a tükörben, minden ruhadarabhoz odaírtam, honnan van, milyen anyagból van és elküldtem "fashion week" felirattal egy barátnőmnek, hadd nevessen ő is. 

Utána egy ideig szinte minden nap elkészítettem - csak magamnak - egy-egy fotót, s minden egyes ruhadarabhoz odajegyzeteltem ami eszembe jutott róla.  

Nyilván ez nézőpont kérdése, de nincs rengeteg ruhám. Azon dolgozom, hogy még kevesebb legyen. De szeretem a divatot és őszintén tudom értékelni, ha látom, valaki gondolatot, igyekezetet fektetett abba, mit vegyen fel. Mert amikor felöltözünk reggelenként, nem csak ruhákat öltünk magunkra, hanem történeteket is. Emlékeket. Önbizalmat. Vagy éppen az ellenkezőjét.

Néhány hete olvastam - ki tudja már hol az interneten - egy egyhetes öltözködési kihívásról, ahol az volt a feladat, hogy megadott szempontok mentén állítsuk össze a napi öltözéket a már rendelkezésre álló ruhatárból.

Hétfőn a monokróm volt a téma (Monochrome Monday), tehát egyetlen szín különböző árnyalatú ruhadarabjait kellett lehetőség szerint magunkra ölteni.

Kedden (Texture-Tuesday) legalább két különböző texturájú ruhadarab kombinálása volt a feladat.

Szerdán (Whatever You Love Wednesday) viselhettük a kedvenc ruhadarabunkat.

Csütörtökön (Trendy Thursday) valamilyen trendi összeállításon kellett gondolkodni.

Pénteken (Fancy Friday) valamilyen különleges ruhadarab köré kellett felépíteni az öltözéket.

Szombaton (Statement Saturday) valami olyasmit kellett kiválasztani, ami megfogja a tekintetet.

Vasárnap pedig (Simple Sunday) egyszerű, kényelmes szett összeállítása volt a cél. 

 

Hétfőn itthonról dolgoztam a rozsdaszín összes elképzelhető árnyalatában. A ruhát egy franciaországi piacon vettem néhány éve, a kardigánt a bolhapiacon.

Kedden second hand pamut inget viseltem egy saját kötésű pulóverrel. És farmernadrágot.

Szerdán hosszasan nézelődtem, nem tudtam eldönteni, mi a kedvenc ruhadarabom. Aztán rájöttem, a kezeslábas ruhám az. A puhasága miatt szeretem, s mert tökéletes ruhadarab, ha nem tudom eldönteni, mennyire elegánsan kell felöltözni valahova. Ezt választom, ha nem akarok sem alul-, sem túlöltözött lenni.

Csütörtökön rá kellett keresnem az interneten, mi számít trendinek manapság. Többek között a széles szárú nadrág és a csipkés felső, olvastam. 

Pénteken legkülönlegesebb ruhadarabként egy saját kötésű pulóvert választottam ki, hozzá kényelmes legginst, mert egész nap itthon dolgoztam.

Szombaton beöltözéses születésnapi partira voltunk hivatalosak, ennek megfelelően öltöztem, fekete ruhadarabokat és egy szép mosolyt viseltem.

Vasárnap pedig egyszerű fekete blúzt és kockás szoknyát választottam az istentiszteletre.

 

Sajnáltam, amikor véget ért a hét. Bár a játék attól még folytatódhat. Visszanézve a fotókat többet látok, mint egyszerű ruhaösszeállításokat. Színeket látok, az én színeimet. Hangulatokat látok. Történeteket. Különböző tulajdonságokat. Állandóságot és változást. Látom a kapcsolataimat, a feladataimat, a szerepeimet. De leginkább az örömöt látom és érzem. Azt látom, hogy milyen fontos minden. S hogy milyen jó élni, igen.