Fáradt

vagyok és csöppet szomorú is. Szóra sem érdemes, mondta Füles. Még jó, hogy minden este megnézegetem a napi képeket. Hogy lássam és ne felejtsem el, az élet szép és nincsen árnyék napfény nélkül. A kettő együtt jár és én szeretem, hogy így van.

Van az a

néhány perc, mielőtt lemegy a nap...Ilyenkor régi színes fénykép színe van mindennek. Nagyon szép.

Egy ideje a gyerekek minden este naplót írnak, nekem persze nem szabad megnézni, mit. Mindenkit megillet egy kis magánélet. Én már régóta nem írok, mert vagy megbeszélem vagy megírom levélben a dolgaimat. És van, amit jobb egyszerűen elfelejteni ugye.
Ma mégis új füzetet kezdtem el, mert olyan idézetet őrzök egy ideje, ami egy naplóféleség elejére kívánkozik. A folytatás pedig majd csak kialakul.

Egyik legszebb

német szokásnak a délutáni Kaffee-t tartom. Délutánonként megenni egy szelet süteményt, hozzá egy csésze tea vagy kávé, én állítom: ez megfényesíti a legborúsabb napokat is. Sok Kaffeet elköltöttem én már Jutta óriási konyhaasztala mellett, sírva vagy nevetve, vagy ahogy éppen voltam.
Van olyan barátom, akit sose láttam,
van olyan, akit régen láttam,
van akit minden nap látok,
van akinek csak ritkán írok,
van akinek minden nap,
s van még Jutta is, (mint egy teljesen külön kategória, mint ahogy minden egyes ember az, egyszeri és megismételhetetlen...) akit nagy nehezen rávettem egy email cím létrehozására, hogy tudjunk kapcsolatot tartani majd akkor is, ha esetleg nem lakunk egymás közelében, hát mit ne mondjak, csodálatos módon valahogy letörlődött az egész, mintha még a postaláda is megérezte volna, mennyire nem akar a gazdasszonya írásban kommunikálni. Hát jó. Úgyis benne lesz ő már számomra minden diós süteményben és délutáni kávéban, mig világ a világ, s még egy nap.

A kertben

töltöttük a délutánt. Az időjárás pont olyan volt, mint egy szeszélyes nőszemély. Szóval olyasmi, mint én. Hol esett, hol fújt, hol sütött a nap. Szerettük.
Még jó, hogy a nem tökéletes emberek is ugyanígy szerethetők.
És boldog voltam, mert nem csak szép, de hasznos dolgokat is tudtam már begyűjteni. Citromfűvet, bazsalikomot, lestyánt és palástfűvet. Ez utóbbit megszárítom és teát főzök belőle.
Közben tudom, ez a darabka föld nem is az enyém és csak egy ideig rendezgethetem, de sok-sok virághagymát és magot ültettem mindenfelé, hogy ősszel is szép legyen a kert és majd egyszer a következő gazda is élvezze őket.
A kerítés melletti birsalmafa telistele van virágokkal. Olyan szép, mint egy menyasszony.

Kilenc

évvel ezelőtt is szoros értelemben véve ketten voltunk ott, mikor megküzdöttünk az életért, jó erre minden évben egyszer különlegesen nagy örömmel visszaemlékezni, legalább egy közös fénykép erejéig. Mind nagyobb és mind szebb lesz. Édes Anna.

Nagy pitypangos rétet fedeztünk fel nemrég. Közösen óriási szülinapi boglárkacsokrot szedtünk és hanyatt fekve néztük a kék eget. Meg összevissza viháncoltunk.
Nem nagyon férünk ma a bőrünkben.

Nem azért mondom,

mert én őszintén szeretem az esős, borús időt is. De a tegnap szedett boglárkacsokor legfőbb szívderítőm ebben a nagy szürkeségben. Jókedvem lesz tőle, ha ránézek. Pont olyan, mint egy kis világító lámpa.
Réti boglárka (Ranunculus acris) a rendes neve, és a szirmai olyanok, mintha lakkal lennének befújva. Szép.

Az elmúlt

egy-két hét kicsit esősre és hidegre sikeredett, de nem baj, mert így is sikerült komplett bevetnem a zsebkendőnyi kertet, sőt többet mondok, a dughagyma már bújik is. A játszótéri kisfiúktól vásárolt aranyesővesszőn pedig új leveleket vettem észre, így most már merek reménykedni, hogy szeretni fogja itt nálunk. Borostyánt is szedtem az erdőben, mert azt is szeretnék felfuttatni ide-oda.
Igen, én is meg vagyok hatódva és elnézően mosolygok a saját magam bizakodását látván.
Ma reggel nagyot rohantunk az iskolabusz után, mert túl sokáig simogattuk a szomszéd utcában a fekete cicát. Anna Pamacsnak hívná a cicáját, ha lenne olyanja, én pedig inkább úgy, hogy Karamella.

Szép, tiszta,

lelkesítő könyvet olvasok néhány napja, Louisa May Alcott -tól a Kisasszonyokat. A könyvből készült filmet hagyományosan minden karácsonykor megnézem, de a könyv sokkal több, mint a film. Nem mondok semmi újat persze. A magyar fordításához nem volt még szerencsém, de amúgy is annak híve vagyok, hogy amit lehet, az eredeti nyelven a legszebb elolvasni.

A könyvből merítettem ötletet egy házi postaláda készítéséhez, remélem sokat fogjuk használni. Nagyon sok rajzot, üzenetet kapok a gyerekektől, de most jöttem rá, hogy ezeket nem szoktam írásban viszonozni. Marmee példája - mikor levélben írja meg Jo-nak, hogy észrevette és értékeli lobbanékony megnyilvánulásainak legyőzésére tett igyekezetét - megihletett, mert nyilván úgy érzem én is, mint a legtöbb szülő, hogy minden jóra való intésem vagy akár dicséretem falra hányt borsóként végzi, de sose lehet tudni, mi marad meg, mert valami azért csak megmarad a kicsi fejekben, szívekben.

Szép

kis szőtt szőnyeget kaptam anyák napjára, az orgonaágát pedig magamnak szakítottam. Tegnap nagy sárban krumplit ültettem a kertben, ma pedig minden nálam levő pénzt virágra költöttem. Mostanában gyűjtöm a lakásban levő mindenféle kis üzeneteket . Ezek nem mindig átgondoltak, de adott pillanatot tükrözik és őszinték. Nem szeretlek, anya. Bocsánat, anya. Nagyon szeretnénk kiscicát. Szeretem őket.

A kelekótya

reggelek mindig egyformán kezdődnek. Úgy, hogy meghallom az ébresztőórát, de elhallgattatom és tovább alszom. Nem tudom, nem emlékszem rá, de így kell lennie, mert az óra amúgy működik, kipróbáltam. Az ilyen reggelek még úgy is kezdődnek mindig, hogy este szanaszét hagyom a konyhát. Ezért aztán értékes perceket töltök el tanácstalanul nézelődve, mert nem is tudom, mit csináljak először, hogy mégiscsak mentsem a menthetőt. Enikőt minden áldott reggel úgy kell ide-oda cipelnem, mert semmiféle könyörgésre, fenyegetésre nem hajlandó újabban közreműködni a készülődésben. Ez legalább egy kiszámítható, fix pont a reggelekben. Erről jut eszembe: nem szeretem, mikor gyerekekkel kell valahova időpontra érkezni. Úgy kellett volna kitalálni a társadalmi szabályokat, hogy gyerekekkel sose kelljen időpontra érkezni. Ha szépen kérem, hogy készüljenek, nyugodtan tovább szöszmötölnek, ha kiabálok, azt meg mindenki utálja, én a legjobban. Mi mindig ilyen keserves, sértődött arckifejezéssel vonulva indulunk bárhova, s ha ügyesek vagyunk, érkezésig ráncba szedjük az arcunkat, a lelkünket, hogy mégiscsak nézzünk ki valahogy.

Tegnap Sára első zongora kiselőadásán voltunk és nagyon szép volt. Méltó ellenpárja az újfent katasztrofális elindulásnak. Nem baj, öregkoromban úgyis csak arra emlékszem majd, milyen szép formája volt a napfénynek a padlón és milyen szépen zenéltek a gyerekek. Jól van.

Egy órával

ezelőtt, mikor még ketten írtak utoljára néhány verssort (és még világos volt odakint), szépen egyenként felírtam a neveteket cetlikre és most megkértem Enikőt, húzzon ki kettőt közülük. Iri és Zdora nevét húzta ki. Holnap el is küldöm nektek a lovakat, ha megírjátok a címeteket. (Ide: prodan.martakukacgmail.com)

Köszönöm, hogy játszottatok velem, szívből örültem minden egyes verssornak, mindent elolvastam és mindig elképzeltem azt az embert, aki mögötte van, aki nem sajnálta az idejét leírni és elküldeni nekem és mindannyiunknak. Hihetetlenül jól esik. Most ezt inkább elküldöm és nem szaporítom tovább a betűket. A legfontosabb dolgokat úgyis olyan nehezen lehet megszokott szavakkal kifejezni.

Kaptam

egy szép könyvet a születésnapomra, az a címe, hogy Boltosmesék, Mosonyi Aliz írta. Már az első boltosmesénél szívembe zártam az egészet: " Jóbarátok boltja. A Jóbarátok Boltjában ül a két jóbarát boltos, és csak dúdolgat. - Így nem megyünk semmire - dúdolgat az egyik. - De nem is akarunk - dúdolgat a másik."

Ez a mese jutott eszembe tegnap. Láttam egy boltot.
Mert itt is, mint mindenütt a világon, van ruhásbolt, van könyvesbolt, 1 eurós bolt, virágosbolt, szóval mindenféle, ami kell egy normális ember normális életéhez.

De ez az egy más. A kirakatában mindig friss virág és havonta váltakozó régi, fekete-fehér fénykép van. Sose láttam még nyitva. Egy incifinci táblán a bejárati ajtón ennyi áll: Az elfelejtett fényképek boltja. Nyitvatartási idő megegyezés szerint. Be akarsz kukkantani? Írj egyszerűen egy emailt.

Szép. Olyan szép, mint egy boltosmese, ahol üldögél a két jóbarát és nem akar különösképpen semmire se jutni, csak várni az elfelejtett fényképeket nézegetni akarókat.