Szép, tiszta,

lelkesítő könyvet olvasok néhány napja, Louisa May Alcott -tól a Kisasszonyokat. A könyvből készült filmet hagyományosan minden karácsonykor megnézem, de a könyv sokkal több, mint a film. Nem mondok semmi újat persze. A magyar fordításához nem volt még szerencsém, de amúgy is annak híve vagyok, hogy amit lehet, az eredeti nyelven a legszebb elolvasni.

A könyvből merítettem ötletet egy házi postaláda készítéséhez, remélem sokat fogjuk használni. Nagyon sok rajzot, üzenetet kapok a gyerekektől, de most jöttem rá, hogy ezeket nem szoktam írásban viszonozni. Marmee példája - mikor levélben írja meg Jo-nak, hogy észrevette és értékeli lobbanékony megnyilvánulásainak legyőzésére tett igyekezetét - megihletett, mert nyilván úgy érzem én is, mint a legtöbb szülő, hogy minden jóra való intésem vagy akár dicséretem falra hányt borsóként végzi, de sose lehet tudni, mi marad meg, mert valami azért csak megmarad a kicsi fejekben, szívekben.