reggelek mindig egyformán kezdődnek. Úgy, hogy meghallom az ébresztőórát, de elhallgattatom és tovább alszom. Nem tudom, nem emlékszem rá, de így kell lennie, mert az óra amúgy működik, kipróbáltam. Az ilyen reggelek még úgy is kezdődnek mindig, hogy este szanaszét hagyom a konyhát. Ezért aztán értékes perceket töltök el tanácstalanul nézelődve, mert nem is tudom, mit csináljak először, hogy mégiscsak mentsem a menthetőt. Enikőt minden áldott reggel úgy kell ide-oda cipelnem, mert semmiféle könyörgésre, fenyegetésre nem hajlandó újabban közreműködni a készülődésben. Ez legalább egy kiszámítható, fix pont a reggelekben. Erről jut eszembe: nem szeretem, mikor gyerekekkel kell valahova időpontra érkezni. Úgy kellett volna kitalálni a társadalmi szabályokat, hogy gyerekekkel sose kelljen időpontra érkezni. Ha szépen kérem, hogy készüljenek, nyugodtan tovább szöszmötölnek, ha kiabálok, azt meg mindenki utálja, én a legjobban. Mi mindig ilyen keserves, sértődött arckifejezéssel vonulva indulunk bárhova, s ha ügyesek vagyunk, érkezésig ráncba szedjük az arcunkat, a lelkünket, hogy mégiscsak nézzünk ki valahogy.
Tegnap Sára első zongora kiselőadásán voltunk és nagyon szép volt. Méltó ellenpárja az újfent katasztrofális elindulásnak. Nem baj, öregkoromban úgyis csak arra emlékszem majd, milyen szép formája volt a napfénynek a padlón és milyen szépen zenéltek a gyerekek. Jól van.
12 comments:
Itt minden egy kis remekmu:a leirasa mindennapjainknak, meg a KEPEK!
Micsoda pompás terem! Már csak a muzsika hiányzik! A rohanással kapcsolatban leírtakat pedig maximálisan osztom. :o)
Megint felüdültem itt.
Én is ki nem állhatok pontos időre menni a gyerekekkel. Hajaj.
:)Egyszer egy pap, akire nagyon felnézek, azt mondta, hogy "Gyerekenként félóra késés megengedett" Az végül is csak másfél óra :)
a képek újból nagyon kifejezőek...:)
Azt hittem csak ami napjaink indulnak ilyen keservesen...S bár nem attól nyugodtan meg,hogy másnál is,de ha igy is be lehet számolni róla,s nem csak úgy hogy anya üvöltözik,a gyerek meg duzzog,akkor talán majd a lány is másképp tudja látni néhány év múlva,s én is.Mondjuk én attól akadok ki leginkább,hogy egyébként olyan kis szófagadó,és nem is rosszul viselkedik,csak folyton elkezd játszani,ahelyett hogy készülne.Hm,ez van....
Amúgy én nagyon megértem a gyerekeket és sajnálom is őket, mert rossz lehet, hogy valaki állandóan sietteti őket, mert ide vagy oda pontosan el kell érni. És pont tegnap, mikor már az autóban ültünk, meg is kérdeztem, hogy akkor hogy legyen máskor, hogy jó legyen. És ők is belátták, az lenne a jó, ha a szép szóra azonnal indulnának, de ha egyszer az meg olyan nagyon nehéz...:)
Gira, akkor sose érünk oda a misére, mint a mesebeli csigabiga. :)
A rohanás nálunk is megvan, bár én még inkább a gyerek oldalról látom ezt az egészet...
Szeretlek olvasni, mindig rájövök, hogy mennyire egyszerű "félig-még-gyerek"ként:)
Nalunk meg nincs gyerek, de neha megesik, hogy keserves arccal indulunk el, mert altalaban, helyesbitek: mindig kesunk :)
Es nincs mire/kire fogni a dolgot!!! :D
Húúú...a mi reggeleink az utóbbi időben katasztrofálisak.
Volt idő, amikor arra is volt idő, hogy fél órát tornáztunk és a frissen facsart narancslevet nyugodt körülmények között asztalnál ülve elkortyolgattuk.
Ehhez képest, ami most van...:-)
Szép írás, köszönöm.
Szeretettel,
izi
Szinte hallom a zongorát...gyönyörű.
Csodaszép hely és biztos,hogy nagyon ügyes volt a lányka. :) Volna egy díjam a részedre. :)
Post a Comment