Mikor hogy.
Mikor bevásárlás után csomagokkal, esernyőkkel, levetett kardigánokkal megrakodva araszolok felfelé a hegyre, és nagylányaim két éveseket megszégyenítő könnyáradattal zokognak, mert nem szeretném, hogy 10 centért színes rágógumit vegyenek maguknak az út szélén felállított automatából, akkor - nem annyira jól.
Aztán pár lépés után lassítok, lepakolok mégis szépen, sorban mindent az út porába. A szatyrokat. Az esernyőket. A kardigánokat. Az anyai szigorúságot. Előhalászom a pénztárcámat, a pénztárcából három tízcentest, majd jóságosan szétosztogatom őket a felragyogó maszatos arcúaknak.
Veszíteni tudni kell.
12 comments:
Kellenek az ilyen veszteségek:-), hogy örömöt lássunk más arcán.
Nehezen megbocsájtunk meg magunkban ilyen esetben a következetes erősségünkért.
Kell a kivétel!:-)
Milyen jó,hogy elmondtad. Nekem folyamatosan emlékeznem kell erre.
de szerettem volna , ha nekem ilyen anyukám lett volna...
Én is ilyen voltam és azt mondták mindig a rokonok,hogy nem vagyok következetes. EDDIG el is hittem,most már nem,mert te is így csinálod.:)
És örülök,hogy jobban váty.:)
Tetszenek a kepek!
Ó, nagyon aranyos lehet a kislány. :) Kis kedves. Olyan jót mosolyogtam rajta. :)
Én is ilyen anyuka szeretnék majd lenni. ^-^
:)
Ezek szerint nem vagyok egyedül az ilyen "veszteséges"-érzésekkel...
És hamarosan -ha a Fentvaló megsegit és Ő is úgy akarja, és TALÁLKOZUNK- akkor én is megkérdezem majd, hogy: "hotty váty"? :)
Én már nagyon-nagyon várom!!!!!
Én is várom. Jó lesz. :)
Szép, és megnyugtató. Én is így veszítek minden nap.
(Azt hiszem, mindketten nyerünk ilyenkor egyébként....)
haláli:)
Szeretem olvasni a gondolataidat!
Post a Comment