Friday, July 29, 2011

Szerettem ezeket az

írással töltött reggeleket, melyek a képeslapjaim megtalálása és egy régebbi homályos tervem miatt alakultak így, ahogy. A terv így utólag is annyira homályos, hogy magam sem tudom már, mit akartam. De azt hiszem, mindenképpen van némi köze a postaládákhoz, a nyárhoz és a barátsághoz.

Szeretem az estéket is, azzal együtt, hogy minden nap végén ugyanazt a bekezdést próbálom végigolvasni, de a fáradtságtól mindig elalszom, még mielőtt a végére érnék.

Ami a kettő között van, az pedig a szokásos Kőműves Kelemenné története, ahol többnyire magam vagyok Kőműves Kelemen is, mert valahol biztosan számon tartják, mennyit épülnek és rombolódnak életünk különféle látható és láthatatlan építményei, de az biztos, ha nem tesszük bele a szívünket-lelkünket, nem is érdemes nekifogni. Mondom én kissé beképzelten, aztán csinálom, ahogy tudom.

24 comments:

Éva said...

Azoknak a kávéscsészéknek kérem a történetét.Persze, csak ha van időd rá. Tied, másé, vetted, kaptad, hol...?

Lepkevár said...

Márta, ez most (tőlem) szokatlanul cukormázas lesz, de muszáj leírnom, hogy nekem többet jelent 3 sor tőled, mintha elolvasnék 3 novellát bárkitől.

ZsuzS said...

Nem tudtam neked emailt küldeni, így ide írom:6035 Ballószög, Móricz Zs. 19

kovtama said...

A kávécsészés történet engem is érdekelne, ha lehet.:)

Hajnalka Nagy said...

Lepkevár szépen írta...:)
...vasárnap megyek épp a fokföldi ibolyához "látogatóba" (aki anyukámnak volt anyák napi ajándék idén)- remélem ilyen színben találom, mint a Tiedet :)

zizzancs said...

Kedves Márta! Először is Boldog Névnapot kívánnék neked!(:
Másrészt a te blogod számomra a legszebb, mindig várom, hogy írj.
Sajnos csak nemrég találtam Rád... de most nyáron igyekszem minden szabad estémet a te blogod elölről olvasásával tölteni... jó sokáig fog tartani, de megéri(:
Szeretnék én is úgy írni, mint te, de azt hiszem még sajnos túl fiatal és bolond vagyok ehhez...:D
Szóval ezúton, ebben a kis levélben kérnék tőled pár sort egy képeslapon anyukám címére... (: és köszönöm, hogy megosztod a világgal a szebbnél szebb gondolataid..(:
üdvözlettel ZsuzS lánya, Zizi(:

Hajnalka Nagy said...

P.S. Nagyon Boldog Névnapot mellesleg!!!!

Bogyó said...

Kedves Márta!

Sok-sok boldog névnapot kívánok!

Várom én is bejegyzéseidet, nagyon- nagyon...addig is olvasom a "Koriandergrün und Safranrot" könyvet;)

Zita

Monika said...

Kávéscsészék története, minden történet jöhet.:)♥

Natimi said...

Boldog névnapot kívánni jöttem és ismét olyan kellemeset olvastam és szépet láttam.Nem tudom,hogy csinálod,de le a kalappal előtted:)

Imádom olvasni a soraid!!Mindig jól jönnek!!:)

Köszönöm,jó éjt

Rena said...

az első bekezdés kicsit olyan Micimackós :) aranyos.

matkom said...

Isten éltessen, Márta! :)
Ismét elgondolkodtattál, és ez jó.
Márti

márta said...

Szívből köszönöm a jókívánságokat, a dicsérgetéseket, mindent.

ZsuzS és zié-zié, ha jövő héten nem is sikerül, de azután - ígérem, nektek is küldök képeslapot. :)

A kávéscsészék: esküvői ajándék a barátainktól. Sokáig vitrinben tartogattam őket, majd használni kezdtem, ezért egy-két darabot már meg is kellett ragasztani. Zajlik az élet, a kávéscsészék tájékán is...

zizzancs said...

köszönjük, előre is(:

Éva said...

Hazajöttem, kicsit lerogytam a gép elé, és nálad pihenek.Máskor is szoktam így.

kovtama said...

Kedves Márta. Igy utólag is boldog névnapot, az elmúlt napok sok teendői miatt bevallom nem voltam képben.:( Remélem nem haragszol ezért.

Szeretném megköszönni a képeslapot, amit ma kaptam meg.:):) Meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megírod. Furcsa volt a kézírásodat látni, olyan közel lettél hirtelen. Nagyon köszönöm még egyszer, kiraktam a polcomra.:) Ezer éve kaptam igazi képeslapot.:) Egy pici ajándék volt, de nekem ez most még is olyan sok.

Magdi said...

a mai bejegyzésemet(a blogomon)olvasd el;csak neked:)))

Éva said...

Kedves Márta!
Én is megkaptam a képeslapod- örömet szereztél vele, nagyon köszönöm, biztató soraid is!
Amint ígértem, igyekszem viszonozni, bár tudom, nem ezért küldted, de" minden ember szereti a kedvességet":-)

matkom said...

Kedves Márta!
Ma kaptam meg képeslapodat, melynek nagyon örültem. Ez nem csak amolyan levélírói fordulat, mert nagyon sokat jelent nekem , hát még a rajta olvasottak. Lepkevár nagyon jól összefoglalta július 29-i hozzászólásában, amit én is gondolok írásodról, bejegyzéseidről. Ez így van. Köszönöm szépen .:)
Márti

liv said...

Köszönjük mi is a lapot. Petinek nagyon tetszett a vonat, nekem meg a kis írásod. Köszönöm, hogy gondoltál rám.
(Ha egyszer tényleg nekivágunk Németországnak, megpróbálunk minél közelebb landolni hozzátok, hátha...de jó is lenne! :D)
L

Garffyka said...

A kávéskészlet csodaszép. Jó, hogy használjátok, s nem árválkodik a vitrinben.

Ilona said...

Kedves Márta, köszönöm a képeslapot. Gyakran álmodok olyant, hogy tele van a postaládám, s bontogatom, olvasgatom a leveleket órák hosszat, boldogan. Aztán persze felébredek, s miközben kiveszem a ládából a szokásos számlákat, még meleg a szívem az álombeli levelektől. S most láss csodát: a valóságban is volt egy álombeli levél. Köszönöm szépen! Megmelegítette a szívem.

márta said...

Ilona. :) Ez szép, köszönöm. :)

zizzancs said...

kedves Márta!
van egy kis valami a számodra a blogomon! csak neked!(: és köszönöm (: