S lapátolhatom én hajnaltól estig a havat: látszata legfeljebb csak annyi ha lesz, hogy ki tudunk menni a kapuig meg vissza.
Viszont! Különlegesen szép hétfő van, s lapátolás közben arra gondolok, akire csak akarok.
Még soha nem éreztem ennyire, mint ma reggel, milyen valóságos együtt lenni örömben vagy bánatban vagy csak úgy azokkal, akiktől messze vagyok, s akiket szeretek.
A magánynak nem nagyon van helye, mikor képes vagyok nem saját magamat látni a világom legeslegközepének.
7 comments:
Gyönyörű helyen laktok és a Cica! Pihe puha lehet a szőre. :)
Jo dolga van a cicadnak, de nekunk is ezekkel a pihenteto, beket araszto kepekkel!
Mindig megtalálod egy-két mondattal a lényeget, és leteszed ide elénk.
Mici pedig tényleg puha lehet, és aranyos a pofija.
Azt meg sem említettem, hogy a kitartó hólapátolás nem lehetett semmi.
Van egy haiku az utcaseprő munkájának felesleges voltáról.
A hólapátolóé sem más.
"Az utcaseprő
tudja egyedül mi a
hiábavaló."
(Horváth Ödön)
Úgy örvendenék én is ha lapátolni tudnék ... A délután nyakig áztam a váratlanul jött zivatarban ...
Na meg a cica ...
Gyakran gondolok rád, de annál ritkábban írok. Ilyen felemás életet élni
És vajon, meddig száll a gondolat?
Néha vannak, máskor elvesznek távolságok...
:)
:)
Post a Comment