mégis, úgy látom, úgy érzem, úgy tudom:
a sok nem árán szerzett, öncélú szabadság nem hoz békét, nem épít, nem tanít semmire,
s hogy mindig ilyen keserves vargabetűkkel jutok el saját, személyre szabott igenjeimhez talán csak a vezettetés része, működni mindenesetre így is működik:
először kiválasztom az útat, ami kényelmesebbnek tűnik, majd meggondolom magam, s elindulok szépen a másikon
* Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az egyiknek: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!« A fiú így válaszolt: »Nem megyek!« Később mégis meggondolta magát, és kiment dolgozni.
Ezután az apa a másik fiától is ugyanezt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram, megyek!« — de végül mégsem ment ki.
- Máté evangéliuma 21:28-30
12 comments:
:)Jó lenne igent mondani és menni.
Én természetemből adódóan inkább nemet mondok. Akarom mondani, lázadok, lázadozok...tudatalattimmal legalább annyira harcolok, mint kis világommal. Kicsinyes harcokat viszek, tudom, restellem...s kapaszkodom a halvány reménybe, hogy van segítségem s általa sikerül majd megtalálni és alázattal járni az utat...
Mindenesetre az igenek és nemek közötti egyensúlyt még nem találtam meg, önmagamért legalább olyan keveset tettem s teszek, mint másokért. Szóval- nem is tudom, hogyan is élek én? ....:)
Lelkiismeret és szabadságvágy küzdelme. Magamért vagy másért tegyek? Egyébként ha másért teszek, akkor magamért is, mert nekem így a jó.
Én először mindig másért, utána magamért.
Ha így megy az élet nagy részében, akkor,egy idő után fordulnia kell a kockának.
DE! Ami a lényeged, azon nem tudsz változtatni. Valahol mindig jelen van a lelkiismeretfurdalás, ha csak magadra gondolsz.
Sokat segíthetne a környezetem,de nem teszik. Nem azért mert rosszak, hanem mert megszokták ezt a felállást.
Aztán mikor már nagyon elég, akkor tudatosan mondom a nemet, lesz ami lesz. Mert ha kiborulok, az nekik sem jó. Ők ezt nem tudják, de én igen!
Egyébként az első fiú tette tetszik.
Van egy felesleges vessző az előző írásomban! Látod, ezt is jeleznem kell, pedig simán elférne ott!
DE!
Ilyen vagyok!
(Olykor mi, keresztények azt hisszük, nemet mondani másnak a saját magunk kicsi szabadságért: önzés, ezzel szemben másért feláldozni magunkat pedig csakis erény lehet... Általában talán így is van. De sokfélék vagyunk...
Olykor a kényszeres igenek mögött lehet egyfajta neurotikus szorongás is, amely bűntudatot okoz bennünk, ha csak kicsit magunkra is merünk gondolni - ez pedig nem erény már. Innen indulva illő és üdvös, ha valaki magát is szeretni kezdi tevőlegesen, annyira, hogy magával is együtt érezzen, és erre az igényre, a töltődésre engedélyt adjon magának, hogy megértse, hogy ez nem bűn... főleg, ha így, ezután többet tud adni a szeretteinek is önmagából. Mi keresztények felejtjük el sokszor, a sok belénk nevelt nemszégyenledmagad nyomán, hogy a szeretet parancsát magunkon kell kezdeni.
A kettő közötti érzékeny megkülönböztetésben meg biztosan segít a Szentlélek...
Igen. Segít.:)
Teljesen igazad van, Zsuzsi. Volt néhány éve, mikor nekem teljesen új dolog volt, hogy először is magamat kell szeretni, hogy aztán másokat is...Úgy gondolom, ezt sikerült megértenem, éltem hozzá már eleget, elég jóban is vagyok azzal a személlyel aki vagyok, s aki még eztán leszek, szóval mondhatni, barátok vagyunk, és nem kell félteni, mert teszek félre időt magamnak, kevéssel is beérem szerencsére...Az is a baj velünk, keresztényekkel, hogy megakadunk egy-egy tanításnál, átesegetünk a ló másik oldalára, de ez mind-mind fontos, hogy ezt az ide-oda csapódást megéljük. Amit írtam, személyes kis történetek nyomán írtam, nevetek itt magamon, hogy mostanában mindig így alakul valahogy, és eszembe jutott a példázat, és megnyugodtam: rendben van, hogy olyan vagyok néha, mint egy hisztis liba, mert...rendben van és kész.
Éva, te egy szent vagy. Tényleg. :)
Júlia. Azon tűnődöm: nem vagy te én? :)
Nekem is az " első" fiú válasza kedves! De azért, mert én a sok " igen" harcát vívom magammal... Túl sok, egy idő után az igen, nem bírom emberileg, és akkor kénytelen vagyok nemet mondani, persze keresve a kifogásokat...majd belátom, jobb lett volna elsőre nemet mondani... Érdekes az élet... Érdekesek vagyunk mi emberek!
Köszönöm a témát, Márta! Jó volt "elbeszélgetni" róla! ;)
Jaj, csak szentként le láss! Inkább, aki nem tud még mindig időben nemet mondani! Igaz, csak bizonyos személyeknek! Ez már valami.
Szoszatyarkodtam itt fentebb.Pedig mindent elmondtatok.erre nincs recept,Jo tipp.talan tenyleg,csak a Szentlelek:-) es tan,ha minden nap tudunk tobbet,kevesebbet,talan csak egy egesz picit toltekezni a sajat magunk szamara,akkor a megerzeseink is jobban mukodnek es igenebb az igen,nemebb a nem,es kevesebbet orlodunk.am ha megiscsak orlodhetnekunk van,akkor lepjen eletbe az elnezo szeretet sajat magunk fele,legyen szives,gombnyomasra!;D hjaj.nehez....
Én mindig a második fiú vagyok, aki azon morog, hogy nekem miért nem? És miért nem elég nekem, hogy MINDENE az enyém? Bárcsak jobban látnám és megélném ezt!!!
Post a Comment